A Róbertben külön ember van arra, hogy körbevezessen a kórházban, a honlapon van egy telefonszám, azon kell időpontot egyeztetni hétfőtől péntekig tíz és három között. Mi pont egy gigantikus viharra ébredtünk, és valamiért jó ötletnek gondoltuk, hogy gyalog menjünk, így a megázáson túl pluszban egy elhúzó BMW is lefröcskölt minket. Többet nem szeretnék gyalog menni a Róbertbe, akármilyen közel is van.

Valami karbantartás is volt, így felváltva fúrtak, illetve dörgött-villámlott, szóval mondatjuk, hogy zaklatottak voltak a körülmények, de a körbevezetés rendben zajlott, és terhesgondozásom során ez a minket körbevezető eset manager volt az első, akivel lehetett tegeződni. Engem megőrjít ez, hogy tök intim dolgomat magázva kell megvitatnom.

A Róbertben három szülőszoba van, állításuk szerint nem volt még példa teltházra, de ha mégis foglalt lenne mindegyik, akkor egy családi szobában tudok vajúdni addig, amíg fel nem szabadul egy szülőszoba. Zavart csak az okoz, hogy én úgy tudtam, hogy betöltött 35. hét utáni 36-i héttől fogadnak, amit ők hevesen cáfolnak, ők csak a 37. héttől fogadnak, előtte nyilvántartásba vesznek, hogy benne legyek a gépben, illetve van egy aneszteziológiai kivizsgálás, és CTG-re is járhatok ide, van még korlátlan CTG-bérlet is 20 ezer forintért, de ha 37. hét előtt indul be a szülés, tőlük aztán mehetek a Honvédba egy vadidegen orvoshoz, itt aztán meg nem születik senki sem a 37. hét előtt. Szóval most ez az új parám, főleg, hogy ugye szerintem egy héttel el is vagyunk számolva, ezzel még kell majd csinálni valamit.

A szülőszobák tök okék, mindegyikben van kád, meg labda meg sima ágy, szülőszékké alakítható ágy, sőt valami bizarr habszivacs szülőfotelt is láttam. Utólag jutott eszembe, hogy bordásfalat és kötelet nem láttam, az utóbbit sokan dicsérték, hogy jó volt abba kapaszkodva vajúdni. A Róbert alapvetően eléggé természetes szülés párti, de magánkórházként mindenben az anya kérését teljesítik, ez egy fizetős szolgáltatás. A szülés után először rámrakják a gyereket, és csak utána fürdetik-mérik, az első és legfontosabb a találkozás, az arany óra, és a megnyugtatás. Ha mégis császár, akkor az orvos döntése, hogy bejöhet-e az apa, de fejhez szoktak engedni egy embert. Szintén az orvos dönt arról, hogy túlhordás esetén mi a protokoll az indításra, úgyhogy majd ennek utána kell járnom.

A csecsemőgondozásban szintén az anyai kérést teljesítik, elvileg nincs cukros víz meg tápszer, csak külön kérésre, forralt sima vizet viszont szoktak adni. Mondjuk én ezért is szeretném, hogy végig velem legyen a gyerek, hogy ezekben tényleg én dönthessek, és ne egy fáradt-kialvatlan, ki tudja milyen protokoll mentén eljáró csecsemős nővér. 

Az külön szimpatikus volt, hogy elég sokat beszélt a nő a Rolandhoz is, hogy mikor milyen szerep jut neki, mit kell vagy nem kell csinálni, hova ülhet, hova nem, hova mehet ki, hova nem. Roland szerint azért, mert azt hiszik, hogy a férfi kezeli a kasszát, és őt akarják meggyőzni arról, hogy ez egy jó hely. Egyébként tényleg jó, a kétágyas gyerekszoba benne van az árban, ha egyágyast szeretnék vagy családi szobát, ahol Roland is bennalhat, akkor az további 10, illetve 15 ezer forint per éjszaka. Mi most abban maradtunk, illetve azt kértem, hogyha császár, vagy más miatt én első nap nem tudom ellátni a gyereket, akkor családi szobát szeretnék, és azt, hogy Roland legyen ott velem segíteni, egyébként nekem a kétágyas, saját fürdőszobás szoba tökéletesen megfelel, főleg, hogy nagy valószínűséggel egyedül leszek benne, vagy ha mégsem, akkor egy ember az még tökre kibírható.

Esténként apás fürdés van (Roland főzést értett, és eléggé csodálkozott), látogatási idő pedig délután, délelőtt vizitek, vizsgálatok, ebéd, csendespihenő van. A napi négy étkezés szintén benne van az árban, itt elvileg bármilyen diétát lehet tartani (nagyon remélem, hogy akár tejmentes peschetáriánust is!) Nem kötelező három napot maradni, ha gyerekorvos vállalja, hogy ellátja a gyereket, de azt mondták, hogy egyrészt ezt nem szokták szeretni az orvosok, meg egyébként is kényelmes a szállodai kiszolgálás az első napokban. A gyereknek meg magamnak semmit sem kell hozni, mindent adnak, hálóinget, ruhát, pelenkát, popsitörlőt, csak azt kell hozatni, amiben haza akarom vinni majd őt és magam is. Úgy fogalmaztak, hogy mindent megtanítanak a három nap alatt, ld fürdetés, de még laktációs tanácsadás is van, és ahhoz is mindent meg lehet venni, ha bimbóvédő vagy más kellene. Ha intenzív probléma merül fel, akkor átfektetnek a Nyírő Gyulába, egyébként pedig távozáskor a kasszánál kell perkálni.

Az összeg a mi esetünkben 455 ezer forint, ami pont 200 ezer forinttal több, mint amit fejben és feketén, számla nélkül szántunk volna a dologra. Ezen a 455 ezren 20% szja jóváírást lehet fogni, ha egészségpénztári tagok vagyunk, úgyhogy mivel még időben szóltak, ezt meglépjük, főleg, hogy az OTP-nél most az első befizetés 20%-a is visszajár 75 ezer forintig, és akkor így tulajdonképpen nagyjából egészen elő is teremtettük a hiányzó összeget egy kis papírmunkával. Egyébként ezt is ők maguk ajánlották, illetve még időpontot is egyeztettünk egy kis pénzügyi tanácsadásra.

Adminisztráció tekintetében nem egészen világos, hogy milyen formában leszek benne a rendszerben, hiszen jelen pillanatban még sem az orvosom, sem a szülésznőm nincs még az intézménynél, és nem is tudom, hogy milyen formában lesznek majd ősztől, de ez tényleg csak formalitás, és abban számít csak, hogy ki vesz fel a rendszerbe, semmilyen más szerepe nincsen.

Az szomorú, hogy az egészségügy ilyen állapotban van, hogy normális körülmények között szülni magánkórházban lehet (ez alatt azt értem, hogy annál az orvosnál, akiben megbízok), a többieknek marad a feketén, hálapénzzel fenntartott borzalmas állapotban lévő rendszer (ahol biztosan jó orvosok is dolgoznak, de méltatlan körülmények között). A Róbert ráadásul nem is számít drágának, bár fizetős, de látod, hogy mi lesz a pénzedből, és nem a négyétkezéses rongyrázásra gondolok, hanem olyanokra, hogy van vécépapír és világítás a vécében. 

Lassan betöltöm a hatodik hónapot, de még mindig ott tartunk: 1. még mindig nem látszik rajtam, hogy terhes vagyok és 2. még mindig nincsenek klasszikus terhességi tüneteim. Fogmosáskor néha vérzett az ínyem, de erről pont olvastam a terheskönyvemben, hogy ez egy lehetséges tünet lehet, szóval nem izgattam magam különösöbben. Van viszont egy elég rossz fogam, amivel már tavaly is nagyon sokáig jártam fogorvoshoz, mire sikerült rendbe hozni, úgyhogy amikor körülötte gyulladt be az ínyem, biztos voltam benne, hogy megint valami elromlott benne, és ezúttal nem biztos, hogy sikerül majd megmenteni. Lélekben tehát hosszú kezelésre, ideiglenes tömésekre, foghúzásra és foggyökérműtétre készültem, és igyekeztem elhessegetni a fogfájás és koraszülés kapcsolatáról szóló gondolatokat. Érdekes, hogyan változnak a rémálmok: egy ideig a vetéléstől rettegsz, aztán a koraszüléstől.

A fogorvos viszont közölte velem, hogy a fogam és a gyökere is tök ép, viszont nekem terhességi ínygyulladásom van. Hogy mi? Igen, ez egy létező “betegség”, vagyis a terhességnek egy ilyen mellékhatása, hogy a hormonok hatására nemcsak a kezed, a lábad, a szemed tud vizesedni, hanem baszki a fogínyed is. Az íny megduzzad, ún. áltasakok jönnek létre, amikben jobban megáll a lepedék, jobban, könnyebben és vastagabban építkezik a fogkő, és gyullad be a fogíny. Ezért gyakrabban kell fogkőleszedésre járnom (eddig az évi egy bőven elég volt, most októberben megyek legközelebb), illetve ínykefét kell használnom. Tényleg. Le kellett mennem a patikába, és venni egy ínykefét. Fogmosás és fogselymezés után ezzel kell átdörgölni majd az ínyemet.

Az első sokk után hazaérve, mint minden normális ember ütöttem a google-ba, hogy terhességi gingivitis, de amikor oda jutottam, hogy “nagy jelentősége lehet annak, hogy a várandós hölgyek nagyon gyakran étkeznek, nassolnak, mely a foglepedék mennyiségét erősen befolyásolhatja.”, akkor hümmögve lecsuktam a laptopot. Pedig a mondat úgy folytatódik, hogy “A páciens kellő együttműködésével ártalmatlan, tünetszegény elváltozás lesz csupán, a kialakult gingivitis spontán visszafejlődhet!”

A RTG természetesen januári, hiszen én február óta nem vagyok olyan állapotban. 

A lényeget megint ellőttem a címben, de voltunk nyaralni, úsztam természetes vízben és klóros medencében, ittam forralatlan kecsketejet, ezzel nem összefüggésben kilyukadt egy fogam, és igen, voltunk a havi kontrollon is az orvosnál. De kezdjünk mindent az elején.

Nyaralni mentünk! Igazság szerint fitt és energikus kismamának tartom magam, dolgozom minden nap, eljárok én még kocsmázni is, sőt két filmfesztivált is letoltam 14 és 20 hetesen, de itt jön a vallomás ideje: nagyon-nagyon elfáradtam benne. Érzem, hogy nincs már annyi energiám mint előtte volt, több alvásra, több ülésre, több rápihenésre van szükségem egy-egy feladathoz, mint korábban. És a feladat alatt olyanokat értek, mint felmenni egy lépcsőn, vagy egy gurulós bőröndőt magam után húzni. A terheskönyvem ezt úgy írja le, hogy egy kisbabagyárat igazgatok, és én vagyok benne az egyetlen alkalmazott is, úgyhogy érthető, ha teljesen elfáradok csak úgy a létezésben is. Úgyhogy semmit sem vártam jobban, mint a semmittevést.

Most először úsztam terhesen, ami marha fura érzés volt, mert valahogy az úszás is olyan mozgás volt, amitől totál elszoktam, de aztán kijönni a vízből meg még furább érzés volt, mert a lebegés után hirtelen először éreztem meg a hasam súlyát. A tóban még csak-csak volt valami fokozatosság, de amikor a medencéből kiléptem, azt éreztem, hogy rámszakadt most száz kiló. De úszni nagyon jó, és sokkal többet kellene, és sokkal többet fogok is! Esténként sétáltunk is, ami szintén elég jó élmény volt, és tökre rendszeresítenem kéne a napirendembe napi egy óra sétát, mert összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam tőle. A magzatmozgásokat eddig is éreztem, de többnyire irodai üldögélés vagy ágyon henyélés közben jöttek a rugások, most viszont volt olyan, hogy én magam is mozgásban voltam, és a gyerek is, ami elsőre nagyon különös és kicsit ijesztő érzés is volt, hogy most álljak meg? üljek le? feküdjek le? vagy mit csináljak? De azóta már észlelem, hogy ez teljesen normális, mostmár nagy és erős a gyerek, nagyokat és erőseket tud rúgni, tök mindegy neki, hogy én éppen mit csinálok közben.

A nyaralás helyszíne egy biofarm volt az Őrségben, ahol reggelire hoztak minden helyi jót, többek között kecsketejet is, amivel csak lassan kerültem bizalmi viszonyba, Először érintetlenül hagytam, aztán belekortyoltam, majd ittam egy fél csészével (ez három nap történése), és nem lett tőle bajom, ahogyan a kecskesajttól sem, igaz, csak az egyik félét tudtam megenni, a másiknak annyira kecskeíze volt, hogy nem bírtam legyűrni. Igen, tudom, hogy nem iszunk forralatlan kecsketejet, pláne terhesen, de bízom benne, hogy ettől a pár kortytól azért nem lesz semmi komoly baja a gyereknek, és fontos volt az a tapasztalat, hogy ezek szerint a leghardcoreabb formájában is bennem marad a kecsketej, ellentétben a tehéntejjel, ami eddig mindig azonnal távozott. A terheskönyvem is azt írja, hogy azoknak, akik érzékenyek lettek a tejre a terhesség elején, érdemes később próbálkozniuk a tejjel, hátha idővel elmúlt az érzékenység, és azért valami kalciumot azért tök jó lenne fogyasztani, még akkor is, ha most minden szörnyűséget összeolvastam a kecsketejről. Az orvos azt mondta, nem ellenjavallt, és kitűnő kalciumforrás, szóval utánanézek majd, hol lehet kapni Pesten.

Márpedig kalcium az nagyon kell nekem és a babának is, mert sajnos kilyukadt az egyik fogam, és begyulladt az ínyem körülötte. A gyulladást lekezeltem, és az szerencsére elmúlt, de teljesen egyértelmű a lyuk mérete és érzékenysége is, amit nem hagyhatok tömés nélkül, és attól tartok, hogy a kezeléseket nem is fogja túlélni ez a béna kis fogam, és ki is kell majd műteni szegényt. Ezt is egyeztettem az orvossal, aki megerősítette, hogy kaphatok Lidocaint, és nyugodtan zárjam most rövidre a dolgot, amíg még bent van a gyerek, és könnyebben el tudok szabadulni a fogorvoshoz. Úgyhogy az eddigi orvosidőpontjaimhoz most akkor csatlakozik a fogdoki is.

A nyaralásról egyenesen az orvoshoz mentünk, perzselő kánikulában autóztunk oda, most először éreztem azt, hogy teljesen kicsinál a meleg, annyira felhevültem az autónkban, a vérnyomásom is 122 lett, ami esetemben ugye magasnak számít. Néztek vizeletet is, amire már megint nem számítottam, de szerencsére nem volt gond, a hőguta ellen sok pohár hideg vizet legurítottam, és azt is tisztáztuk, hogy a terheléses vércukorvizsgálat is egy olyan vizsgálat, ami egy teljes vizeletvizsgálatot is magában foglal. Itt kell most pluszban TSH-t és anti-TPO-t is nézni, ezt beírta az orvos a terheskönyvembe, erre kell most időpontot kérnem, és ennek az eredményével visszamenni az endokrinológushoz augusztus végén, majd a szülészhez szeptember elsején. A kettő között pedig megcsináltatni a fogam.

És megnézni a Róbert Kórház szülészetét is, mert mostmár egyre biztosabb, hogy bármennyire is megtetszett gondolatban az István, az már a múlté, és a Róbert a jövő. Úgyhogy akkor egyeztetek oda időpontot egy szülőszobavizitre, de az orvosom is elmondta, hogy higgyem el, hogy nem a függöny színe fog érdekelni vajúdás közben, de nem is az érdekel, hanem a csecsemőosztály (azt mondta, ez egy magánkórház, és az anya kérését teljesítik, ha kifejezetten kérem, nem fognak neki tápszert adni), vagy hogy milyen protokollok vannak pl császármetszésre (apa bejöhet a fejhez), stb. Azt is tisztáztuk, hogy betöltött 35. hét után tudnak ott fogadni, ha előtte van valami, azt megpróbálják megállítani, ha nem sikerül, akkor a legközelebbi koraszülött osztály a Podmaniczky úti MÁV-kórházban van.

A végén pedig volt ugyan ultrahang, de nagy bánatomra nem kaptunk most fotót. Pedig nemcsak hogy eltűnt az az átkozott ciszta, amivel nem is értem, hogy miért riogatnak egészséges és boldog anyákat, ha három hét alatt nyomtalanul és következmények nélkül el tud tűnni, de minden más is rendben volt. A gyerek most is írtó cuki volt, ásított egyett, meg csámmogott, majd a két kis öklét az arca alá tette és az oldára fordult. Fél kilósnak mérték, hosszú combúnak és továbbra is kislánynak.

Ha előszörre és másodszorra nem is, harmadszorra csak sikerült összehozni, hogy megnézzünk egy szülőszobát. Én gondolatban már teljesen ráhangolódtam arra, hogy az Istvánban fogok szülni, az egyetlen félelmem csak a többágyas szobák miatt van, és ott is csak azért, mert az Istvánban nem adhatod le a babát, 24 órán át veled van, és egy többágyasban bizony szépen felkeltik egymást a gyerekek. De ne ugorjunk ennyire előre.

Szóval vasárnap mentünk az Istvánba a szülészetre, ahova én ugyan ismertem már a járást a barátnőim miatt, de mint kiderült, csak a szülészetre, a szülőszobát fogalmam sem volt, hol keressem. Két extra barátságtalan ember irányított el minket  a megfejtéshez, aztán eljött a szülőszobák mélyéről a szülésznőnk, akivel most találkoztunk először. Az első meglepetésem és megnyugvásom az volt, hogy úristen, milyen magas, ami lehet, hogy hülyén hangzik, de tök jó volt tudni, hogy valaki olyan lesz velem a szülésem alatt 20 órán keresztül, aki tudja, hogy milyen érzés magasnak lenni. (Ha valaki még tudja követni, akkor egy terhesgondozásban részt vesz: egy szülész-nőgyógyász, egy védőnő, egy háziorvos, esetemben egy endokrinológus, és akkor most csatlakozik a körhöz egy szülésznő is.) Ő viszont extra kedves volt, az elején elmondta a hivatalos dolgokat egy ún. vajúdó szobában, ahol fotelek vannak, itt mondta az egész dolognak a folyamatát, további tennivalókat, aztán megmutatta a szabad szülőszobábakat. Az Istvánban összesen 5 szülőszoba van, négy hagyományos és egy alternatív, illetve van ez a vajúdó, tehát egyszerre hatan tudnak “szülni”, a mi szülésznőnk rekordja 12 párhuzamos szülés volt, de azt mondta, hogy az elmúlt években csökkent a születések száma, amin kicsit csodálkoztam.

Szóval ha elfolyik a magzatvíz és/vagy 5 perces fájásaim vannak már, akkor hívom őt telefonon, ő beszél a kórházzal és a szülészorvosommal is, nekem csak őt kell hívnom, és vele egyeztetni arról, hogy mikor induljak el a kórházba. A kórházban megvizsgálnak, kicsit adminisztrálnak, aztán beraknak valamelyik szülőszobába. Fontos infó, hogy ekkor kerülünk fel az alapítványi szoba várólistájára is, szóval minél korábban érkezünk, annál hamarabb lesz esély bekerülni az egyágyas szobába, aminek az Istvánban elég nagy jelentősége van, mint írtam feljebb. De túl korán érkezni sem jó, mert akkor meg hazaküldenek, ki kell ezt találni okosan! 

A szülőszobán van egy ágy, amin lehet vajúdni, nekem az fontos infó volt, hogy mindegyik szülőágyat át lehet alakítani szülőszékké is, illetve az alternatívban van egy effektív szülőszék is, de azt első szüléshez ilyen magasság (túl hosszú lábak) mellett nem ajánlotta, nekem meg csak az a fontos, hogy van esély arra, hogy a gravitációt is igénybe vegyük a szülés közben, ha az ágy is lehetőséget ad erre, az tök jó. Az alternatívban van bordásfal, tatami, kötél meg kád, de mindenhova mindent át lehet vinni, ha épp azt szeretném, és a folyosón is van egy zuhany, ha a kádfürdőzéshez nincs kedvem, és inkább egy sámlin üldögélve folyatnám magamra a forró vizet. Téli szüléseknél, mint amilyen az enyém is lesz, állítólag jól esik, és azt is tudom saját tapasztalatból, hogy télen nagyon-nagyon fűtenek a szülészeten. Mindegyik szülőszobában van zenegép,  de szerintem mi a sajátunkat fogjuk majd igénybe venni, ha zenére vágynék majd közben.

A császárról is részletesen kikérdeztem, hogy ha és amennyiben mégis császár lenne, akkor ne legyek felkészületlen, és legyek minden információ birtokában: az Istvánban az apa egyáltalán nem jöhet be a császárra, műtősruhában sem. Cserében gyorsan lezavarják, megkapom egy nagyon kicsi ideig, de aztán kiviszik az apához, főleg azért, mert bent a műtőben nagyon hideg van egy újszülöttnek. Az apa utcai ruhában van a szülés alatt, és ilyenkor neki kell mellkasra venni a gyereket, amit szőrkontaktusnak hívnak, és a Roland teljesen oda van ezért a szóért. Megmutatták azt is, hol fogják lemérni és megmosni a gyereket, szintén az apa jelenlétében, és akkor a szülés után (akárhogy is lesz végül) a miénk az arany óra, amikor betakarva magára hagynak minket a gyerekkel és barátkozhatunk kedvünkre. Ha császáros vagyok, akkor is megkapom a gyereket, és megpróbáljuk mellre tenni, hogy a császár ellenére beinduljon a tej. 

Utána kerülök le a gyermekágyas szobákhoz, amiből van háromágyas és négyágyas, az ötágyast felszámolták, és abból lett az egyik legtágasabb háromágyas. Öt alapítványi szoba van, itt akkor egyedül lennék a babával, illetve egy ember bent is aludhat velem, ezek folyamatosan foglaltak, és csak várólista alapján lehet bejutni. Ha nekem bárki garantálni tudná, hogy az Istvánban kapok alapítványi szobát, egy percig nem hezitálnék, hogy hol szüljek. Egy csomó minden szimpatikus abban amit és ahogy csinálnak a szülés közben és után is, a csecsemőket nem táplálják semmivel, se vízzel, se teával, se cukrosvízzel, ha a tervekkel ellentétben meghalok (és a Roland felveszi az anyasági támogatásomat), akkor is csak anyatejet kaphat a gyerek.

Ennél sokkal rosszabb, hogy mire meghoztam volna a döntést, hogy akkor megyünk az Istvánba, és akkor belevágtunk volna a szülésfelkészítőkbe, kiderült, hogy bár az intézménnyel szimpatizálunk, a személyi feltételek nem biztos, hogy adottak lesznek novemberben, amennyiben a választott szülésznőnk éppen most mond fel, és próbálja elintézni, hogy ennek ellenére választott szülésznőként vezethessen még szüléseket, köztük az enyémeket is. Ha ezt a kórház nem engedélyezi, akkor nála csak a Péterfyben vagy a Róbertben lehet szülni, és bár a Róbert mint kiderült, mindkettőnknek sétatávolságra van az otthontól, azért anyagilag nyilván egy másik kategória.

Úgyhogy most első körben várunk a kórház válaszára, mi egy kicsit gondolkoztunk, de végül úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk el másik szülésznőt vadászni, akivel maradnánk az Istvánban, hanem vele maradunk, ha úgy alakul, akkor megyünk a Róbertbe is. Egyébként is meg akartam nézni a Róbertet, akárhogyis lett volna, hogy legyen róla információm, benyomásom, véleményem, most meg, hogy talán tényleg ott kötök ki, végképp szeretném tudni, hogy mit adnak a sok pénzért, úgyhogy első körben akkor nekifutunk még egyszer a Róbertes vizitnek, ez biztos. 

Közben meg jelentkeztünk a szülésfelkészítőre is, felírtak a szeptemberi kezdésre minket, most csak annyi van hátra addig, hogy ésszel kell ennem és sokat kell mozognom. Az evésre nem mondanám, hogy józanul és megfontoltan gyakorlom, viszont még mindig nem híztam semmit, úgyhogy emiatt még engedélyezem magamnak a lustálkodást, és az olyan vacsorákat, hogy Tibi csoki csipsszel és görögdinnyével. 

Mármint túl vagyunk a félidőn, innentől kezdve kevesebb van hátra, mint ami már mögöttünk van, futás közben szoktam ezzel biztatni magam: mosmár hazafelé futok, minden lépéssel egyre közelebb vagyok a végéhez. Jó sok orvosnál jártam az elmúlt hetekben, úgyhogy végigmegyek rajtuk, de rögtön az elején elmondom: túl vagyunk a 20. heti ultrahangon, minden rendben van, és biztos, hogy kislány.

Na de vissza az elejére: kontrollra mentem az endokrinológushoz a vadiúj pajzsmirigyleleteimmel, aki megerősítette, hogy igen, a fogyás és a tsh-szint csökkenése valószínűleg összefüggésben van, és nem kell miatta aggódni. A 2,7 jó értéknek számít, de kicsit dörmögött, hogy nem csináltak FT3, FT4 és TTO vizsgálatokat, de valójában ő nem írta rá a kórlapra, és hát a laboroknál, pláne a magánegészségügyben nagyon szigorúan veszik az ilyesmit, kötelezően csak akkor kell megcsinálni, ha kilógnék a normálértékből, az meg most egyáltalán nem igaz szerencsére. Mindenesetre kért még egy vérvételt, ahol akkor megnézik ezeket az értékeket is, de azt mondta, hogy ha itt mégis lenne eltérés, az csak annyit jelent, hogy a pajzsmirigyhormon mellé szelént is kell szednem majd. Illetve volt egy furcsa mondata, hogy a 24. hétig még figyeljek a görcsökre, de mivel egyáltalán nem szoktam görcsölni, ezért erre sajnos nem tudok figyelni semmilyen formában. Augusztusban találkozunk újra, addig szedjem a napi egy tablettát, és akkor megnézzük, hogyan változtak az értékeim, kell-e még a szelént hozzácsapni a reggeli vitaminadaghoz.

Voltam védőnőnél is, és persze megint kiment a fejemből, hogy ide vinnem kell vizeletet, ami egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy az Aldiban a bevásárlókocsiban felejtettem a százast, elfelejtettem bezárni a lakást, és a múltkor a megvásárolt, kifizetett vizet is a boltban felejtettem. Szóval a vizelet-, vérnyomásvizsgálat után volt a lényeg, a szívhang, ami ugyan egy gyerekkorunk tetrisére emlékeztető, játéknak ható eszközzel történt, de attól még szuper volt, mert mindig szuper hallani a szívverését (egy fizetős appot is letöltöttem a telefonomra, de sajnos csak 30-40 hét között ajánlják a használatát.)

Mindenki kérdez a magzatmozgásokról, amit eddig is határozottan éreztem, az ide-oda forgolódást, de mostmár határozott “rúgásokat” is érzek, amit nem neveznék azért rúgásnak, inkább csak egy kis kopogás, hogy hahó itt vagy? De annyira aranyosan, finoman, hogy teljesen oda vagyok érte, Rolandnak egyelőre hiába mutogatom, ő még nem tudja eldönteni, hogy ez már valami, vagy csak a leírásomat képzeli el. De a rúgásoknál is nagyon meglepődtem, hogy ennyire lent van és ennyire keresztben, és most a szívhangnál is feljebb kereste először a védőnő, és mondtam, hogy nézze meg legalul, mert ott szoktam érezni, és lám ott volt. Tanácsadásként most a szédülésről kérdeztem, mert azért sokszor előfordul, hogy felugranék, hogy gyorsan elintézzek valamit, és akkor gyorsan megállok és megkapaszkodom valamiben. Ez a terhesség alatt teljesen normális, a terheskönyvem is azt írja, hogy ilyenkor az az elsődleges, hogy a babának menjen a vér, én meg tudok kapaszkodni, ha kimegy a vér a fejemből, úgyhogy deal with it, a védőnő azt tanácsolta, hogy amikor csak lehet, sétáljak ácsorgás és üldögélés helyett (buszravárás, hosszú telefonbeszélgetések), és akkor talán jobb lesz a keringésem. Vele szeptember elején találkozunk legközelebb, mert az augusztusi szabadságaink pont ütik egymást, aztán októberben már lakásra jön, szóval addigra kell valamit virítani, hogy már készen állunk a babafogadásra is, ami jelen formájában egyáltalán nem igaz.

(Voltunk viszont a Mamas & Papasban, mert 60%-os leárazás volt, nekem meg az alvás egyre nagyobb problémát jelent a növekvő hasam miatt, és sportfogadáson nyertem 12 ezer forintot, úgyhogy vettünk belőle egy szoptatóspárnát, amivel most még ugye aludni tudok úgy, hogy az alátámasztja oldalfekvésben a hasamat. Egyébként tök kényelmes, Roland is szeretne magának egyet, ahogyan én is örömmel értesültem, hogy bizonyos hintalovak szerencsére 100 kilóig strapabíróak. Szóval a Mamas & Papas volt életünk első bababoltja, ahol egyáltalán megláttuk, hogy milyen babakocsikból, hordozókból, kiságyakból, bölcsőkből lehet választani, Roland teljesen elhűlt a pihenőszék intézményén, az igaz, hogy felnőtteknek is gyárthatnának olyat, ami nemcsak ráz, de még színes fényeket is vetít. Persze nyilván nem a M&P-ban fogunk mindent bevásárolni, de arra megint jó volt, hogy fejben elkezdjünk a bútorvásárlásra hangolódni, azóta nézegetjük a babakocsikat, méricskéljük a hálószobát, plusz elkezdtük már megkapni a kölcsöncuccokat is, mint például babakád, sterilizáló, stb.)

Rögtön a védőnő másnapján kora reggel mentünk a Rózsakertbe Elekes Tiborhoz. Reggel hétre volt időpontunk, a bevásárlóközpont még nem is volt nyitva, így a liftek sem működtek még, gyalog kellett felmennünk, aminek csakis és kizárólag azért van jelentősége, mert 118-as vérnyomást mértek a szokásos 100-as helyett. Ugye a múltkor lefényképeztek, hogy az asszisztens megismerjen, így név szerint köszöntöttek és vártak már minket, némi adminisztráció és vérnyomásmérés után jött is a vizsgálat. (Ide természetesen megint teli hólyaggal jöttem, mert nem akartam úgy járni, mint a védőnőnél előző nap, de akkor most leírom, hogy nem, a genetikai vizsgálatokon nem kell vizeletet adni.) A kora reggeli időpontra való tekintettel nem volt szonográfus, aki az előszűrést végezné, hanem Elekes Tibor végezte a vizsgálatot, és mindent kommentált, magyarázott. Lehet, hogy csak jó sajtója van, és a barátnőim szerint talán túldimenzionálom őt, de a vizsgálat során alaposnak és lényegretörőnek tűnt. Mindent megnézett a gyereken, akiről akkor mostmár végképp tudjuk, hogy lány, és bár az agyában van egy icipici kis ciszta, azt is elmondta rögtön az elején, hogy ne ijedjek meg ettől, ennek nincs jelentősége és a végén részletesen el fogja mondani, hogy miért. De előbb végigment mindenen, egy kis csokival megint kellett ébreszteni a kislányt, de lenyűgöző látni azt a technikai profizmust, ami a Rózsakertben van, még valami olyan vetületet is megnézett a gyereken, amit “most mutattak be egy világkongresszuson” - amin persze röhögtünk utána, de azért tök jó tudni, hogy ő tényleg egy up-to-date szakember, éppen ezért engem maximálisan megnyugtatott mindaz, amit a cisztáról mondott, hogy egy csomó gyerekben van ilyen, nem lehet tudni, hogy miért, és általában eltűnik a 30. hétre, felszívódik, kinövi, nem tudni. Igen, az Edwardsnak is ez az egyik tünete a százból, de mivel a többi adatunk teljeséggel rendben van, ez csak egy kis eltérés, ami nem tudják, mire utal, az is lehet, hogy arra, hogy “kiemelkedő érzelmi intelligenciája lesz”, amit én már persze úgy értettem bepárásodó tekintettel, hogy az orvos szerint kiemelkedő érzelmi intelligenciája van a még meg sem született gyerekünknek. A genetikai időszaknak vége, a 30. héten már csak az apróbb rendellenességeket, érszűkületeket, stb ellenőrzik majd, mostantól hivatalosan is élvezhetem a terhességemet, úgyhogy így fogok tenni.

Kár, hogy a Dreher24 ízesítés nélkül egyenesen ihatatlan, az Erdinger meg csak simán szar, maradnak az ízesített radlerek és a Gösser Naturbier. 

Egyértelműen látszik már a hasam, mostmár tényleg csak nagyon nehezen tudnám eltitkolni a terhességem, de nem is akarom. Eddig a köldököm alatti rész gömbölyödött és főleg előre, úgyhogy meglepett, hogy hirtelen megjelent a domborulat oldalt is, ami folyamatosan hozzáér a karomhoz, és ez egy új élmény, hogy nem kell célzottan a hasamra tenni a kezemet, folyamatos a visszajelzés arról, hogy terhes vagyok. Úgyhogy örömmel hordom a kölcsönkapott terhesruhákat, rendeltem terhesleggingset, megérkezett a terhesfürdőbugyim is. Még van pár saját ruhám, amibe beleférek, ezekbe egy-egy búcsúhordás erejéig még belepaszírozom magam, de lassan el fog jönni az időszak, amikor arra a pár darab kölcsönholmira fog korlátozódni a ruhatáram. Venni nagyon nem akarok, egyrészt tényleg elég sokat kaptam, vastagabb őszi pulcsikat, farmerokat is, meg egyszerűen sajnálok ennyi pénzt kiadni egy ruhadarabra, amit tudom, hogy maximum 2-3 hónapig tudok hordani.

Egyébként nagyon vicces, hogy végre látszik rajtam a terhesség, de ez az embereket a legkevésbé sem izgatja. Eddig összesen kétszer akarták átadni a helyet, mindkétszer egy-egy velem egykorú nő pattant fel, az első nem fogadtam el, mert csak két megállót mentem, meg igazából zavarba is jöttem, a másodikat viszont igen, és nem arról van szó, hogy ne bírnám végigállni azt a pár megállót, amit utazom, tényleg nem para, ha nincs tömeg, akkor nincs is semmi  bajom, de olyankor általában ugye ülőhely is van. De amikor az Andrássy úton araszoló 105-ös buszon kell préselődnöm, akkor abban igazából a tömegben lökdösődést, fékezéseknél taposást nem kívánom sem magamnak, sem a gyermeknek, egyszerűen rossz érzés ennyi ember között ennyire szorosan lenni.

És érzem már, hogy mozog. Emlékszem, amikor a 15-16. hét táján mondták, hogy milyen mozgásra, milyen érzésre figyeljek, tényleg elképzelni sem tudtam, hogy miről beszélnek. Mintha szénsavasat ittam volna? Mintha egy kis ér lüktetne belül? Egészen addig fogalmam sem volt, hogy mire gondolnak, amíg egyszercsak nem lett tök egyértelmű. Először csak gyanakodtam, hogy ez vajon az? Aztán egyre biztosabb lettem, hogy igen, ez az, ő úszkál és forgolódik egyik irányból a másikba. Én két dologhoz tudnám hasonlítani, mintha hirtelen kiderülne, hogy holnap vizsgádv van, és az az érzés egyszercsak megjelenik a hasadban, de társul hozzá egy ilyen finom mozgás is, ami pont olyan, mintha valaki úszna a hasadban, egy kis hal, egy kis baba. Rolandnak egyelőre hiába mutatom, ő még nem tudja, hogy tényleg érez valamit kívülről, vagy csak nagyon türelmetlenül akarja már érezni, és ezért minden rezzenésbe odaképzeli a mozgását. Mindenesetre a gólöröm az egy olyan dolog, amiben a méhen belül is részt lehet venni, a magyar-portugál alatt nagyon sokat mozgott, nem tudom, hogy az én felfokozott állapotom, a hangzavar, vagy az intenzív csipsz- és alkoholmentes sörbevitel ébresztette fel ennyire, vagy ez a három együtt. Mindenesetre pont a meccs alatt érkezett meg emailben az esedékes pajzsmirigy-leletem is, végre egy 2,7-es értékkel (az eddigiek havi bontásban: 4.7, 3.46, 4 és akkor most 2.7), szóval végre csökkeni kezdett a TSH-m, és valószínűleg ezért is van, hogy még mindig stabilan 73 kiló vagyok. Jövő héten a dokival is találkozom, most csak ultrahang meg vérvétel volt, az ultrahangon az volt a jó hír, hogy nincs se ciszta, se daganat, se semmi, kis foltok láthatóak a pajzsmirigyemen, ami azt jelzi, hogy igen, ez egy nem jól működő pajzsmirigy, mostmár ezt tudjuk, de ez gyógyszeresen kezelhető, a terhesség és a szülés utánig mindenképpen, aztán majd meglátjuk, hogy utána hogy állnak helyre a hormonjaim.

Ez is nagyon feldobott, meg azt kell mondjam: tényleg isteni a második trimeszter. Már látszik, már biztos, már érzem, de még nem vagyok túl kövér, még nem szenvedek, még nem rettegek a szüléstől. És a lényeg: a hajam. Isteni, ezt miért nem mondta senki? Egy szál hajam nem hullott ki, erős, fényes, nem zsírosodik, az arcom nem pattanásos, a körmöm olyan gyorsan nő és olyan erősen, mint még soha (igaz, ez a szőrre is igaz, de ez esetemben eddig sem zavart sok vizet). Miért nem ezzel reklámozzák a terhességet? 34 éve szenvedek a borzalmas vékonyszálú, egy perc alatt bezsírosodó és összeeső hajamtól, amire semmi nem használt, most pedig hirtelen megismerek egy új életminőséget. Terhesnek lenni jó!

Röhögtek rajtam a kollégáim, amikor így búcsúztam tőlük a céges sörözésen, de attól még pontosan ez volt a hétvégém. Szombaton egy “Születés hete egy napban” rendezvény volt a Róbert Károlyban, úgyhogy azt gondoltam, hogy ez lesz a jó alkalom arra, hogy megnézzük a szülőszobát és a családi szobát. Rosszul hittem.

A program szerint tízkor, délben és kettőkör tartottak volna szülőszoba-körbevezetést, mi a delest céloztuk volna be, de pechünkre pont akkor bejött egy rendkívüli császármetszés, így a körbevezetés elmaradt. Tökre értem, hogy előfordul az ilyen, de az őszintén meglepett, hogy nem voltak erre olyan értelemben felkészülve, hogy az egyáltalán nem volt kitalálva, hogy mit fognak csinálni helyette. Leszámítva, hogy egy angyali mosolyú férfi, “szülni jó!” feliratú trikóban percenként be akart terelni egy intimtorna vagy egy hordozókendő-előadásra, de ezek engem egyáltalán nem érdekeltek, én a családi szobát és a műtőt akartam volna megnézni, hogy mégis mit adnak ezért a sok pénzért. Végül sokadik lepattanásra csak akadt egy szülésznő, aki megadta a számát, hogy hívjam fel, és akkor tart egy privát körbevezetést, szóval összességében nekem ez a nyílt nap ilyen sok emberrel és termékbemutatóval összekötve egyáltalán nem volt hasznos, vagy csak fejben vagyok még túlságosan távol a szüléstől. Roland viszont végignézett egy kisfilmet a babaúszásról, és egészen megrészegült tőle, illetve arra mégiscsak jó volt ez a kórházlátogatás, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a szülés gondolatához, mert aztán este sokat beszélgettünk róla, kik a szereplők, mit csinálnak, meddig tart, ilyesmikről, és többek között azt is elmondtam neki, hogyha császár vagy más miatt nem tudják a gyereket rám rakni, akkor ő kapja meg, és akkor neki kell félmeztelenre vetkőznie, hogy a bőrkontaktus megtörténjen.

Végül az eső miatt nem szombaton mentünk ki a Főzdefesztre, hanem vasárnap, de hiába röhögnek a munkatársaim, én tökre jól éreztem magam akkor is, ha nem ihattam. Jó volt kocsmázni úgy is, hogy nem tudtam közben inni, a szociális része hiányzik igazán, hogy beüljünk valahova, és dumáljunk, amire mostanában azért van kevés lehetőség, mert elég korán elálmosodom. A Főzdefesztre viszont fényes nappal mentünk ki, felkutattuk az alkoholmentes gyömbérsört áruló Gyömbírt, sajnos az Ikkona már ki volt fosztva az alkoholmentes söreiből (ők egyébként is 0,5-ös söröket árulnak), de így is fényévekre voltam az eddigi Soproni Radler - Gösser vonaltól. A legrosszabb egyértelműen a Soproni Zero Maxx, annak az egyetlen hozzáadott értéke, hogy üvegből vagy dobozból tényleg olyan érzés, mintha egy rendes sört innál, de az íze egyébként rettenetes. Ez mondjuk nem tartott vissza a múltkor sem az n13-ban, hogy hármat is megigyak belőle, magával ragadott a sörözés lehetősége. A citromos Gössert korábban is szerettem, az alkoholmentes verziónak klasszik limonádé íze van, ezt a fantasztikus Todd Terjén kóstoltam, ezekhez képest tényleg új életminőséget jelentett a Gyömbír. Roland viszont poharazott rendesen, és hazafelé esett le, hogy mégsem volt olyan hasztalan ez a kórházas látogatás, mert ha összeakadó nyelvvel is, de arról kezdett magyarázni a taxiban, hogy alig várja már, hogy félmeztelenül rátegyék a gyereket. Meg végülis mit akarok: kaptunk a goodbye package-ben egy kiscipőt és egy kissapkát is, szóval már a gyerek első ruhái is megvannak! 

A címben ellőttem a szpojlert: bár az anyai megérzésem, és minden népi babona alapján teljesen biztos voltam benne, hogy fiút várok, így a 12. heti tippet sem akartam elhinni, hogy lánynak tűnik, de mostmár egyértelmű, hogy bizony kislányunk lesz. November 15-re vagyok kiírva, ez már a terheskönyvembe is be van pecsételve, noha az orvos hozzátette: a nők 5%-a szül azon a napon, amire ki van írva.

De kezdjük az elején: odamentünk 2-re a G1 intézetbe, ahol közölték, hogy korán jöttünk, mert 15:20-ra van időpontunk. Ezt csak azért írom le, hogy mindenki értse, hogy a kismama elbutulásnak milyen egyértelmű tünetei vannak: egy időpontot nem tudok megjegyezni. Ez volt a kisebbik gond, mert addig lementünk a Stelázsiba kajálni, de közben már meglengették, hogy a doktornőnek szülése van, úgyhogy lehet, hogy le fogja mondani az időpontot. Így is lett, nagyjából egy órával később hívtak, hogy jöjjünk vissza 18:20-ra.

Visszamentünk, és hát ahogy várható volt, óriási volt a torlódás, egymás hegyén-hátán feküdtek a kismamák, vérvétel, vérnyomásmérés, fizetés, új időpontkeresés, minden volt, engem a falhoz állítottak, hogy itt várjak a vérnyomásmérésre, el sem mozdultam onnan, úgyhogy alig találtak meg, amikor a váróban kerestek, hogy hol vagyok már, hogy megmérjék a vérnyomásom. A Roland közben el is késett, majd amikor teljesen leizzadva megérkezett a viszonylag elegáns rendelőbe, akkor megkérdezte, hogy "Le kell vennni a cipőt?", és ezen a poénon én annyira ideges lettem, hogy nekem, akinek, 100 fölé is ritkán megy a vérnyomása, sikerült összehoznom egy 130-at, ami most be is került a terheskönyvembe. Ezt csak azért írom le, hogy mindenki értse, hogy mitől harapósak kismamák.

Mindegy, a lényeg, hogy láttuk megint a gyereket, aki megint hatalmasat nőtt a legutóbbi vizsgálat óta, nagyon sokat forgott, integetett, kalimpált a lábaival, és alig sikerült lefényképezni, mert folyamatosan elmozgott, így a fotó is eléggé horrorisztikusra sikerült róla. De megint lenyűgözött, hogy milyen nagy, milyen sok mindent csinál már, és mennyire semmit sem érzek én mindebből. És ahogy az elején írtam is: egyértelmű lett, hogy kislány, semmi fiúra utaló jelet nem látnak, és azt ebben a korban már igencsak muszáj lenne. Ettől most egy kicsit meg is ijedtem, mert kicsit tartok attól, egy rám hasonlító kis ördögfióka lesz, de erre még van időm lelkileg felkészülni.

Megnyugtattak azzal kapcsolatban, hogy mostmár 73 kilóra fogytam, hogy ne aggódjak, a gyerek nő és szépen fejlődik, örüljek, hogy feléli a tartalékaimat, aminek örülök, de tényleg egyáltalán nem látszik, hogy terhes vagyok, határozottan kisebb is vagyok, mint a terhességem legelején, amikor rohamosan hízni kezdtem. Mindenesetre vicces, hogy ha valaki kérdezi, hogy mennyit híztál, akkor azt tudom mondani, hogy egyelőre 5 kilót fogytam.

A szülésről beszélgettünk még főleg, hogy hol kivel, mikor, milyen körülmények között, melyik intézményben, milyen lehetőségeim vannak. A Róbert Károlyban pont most szombaton van Születés Hete, amiben van szülőszoba megtekintés és hasonló izgalmas rendezvények, meg az Istvános szülésznővel is felvettem a kapcsolatot, hozzá a június 27-i héten megyek majd vissza. Van már időpontom a második genetikai ultrahangra is, személyes sikeremnek élem meg, hogy ezúttal sikerült bejutnom Elekes Tiborhoz!

Most a lányneveket és a zsákszámra kapott terhesruhákat válogatom, úgyhogy most éppen minden nagyon jó. Az ultrahang vizsgálatok mindig nagyon feldobnak, ha tehetném, hetente járnék, olyan jó mindig látni, hogy miket csinál éppen odabent. Plusz korábban volt olyan félelmem, hogy nagyon picik a lábai, de úgy láttam ez eleinte természetes, most viszont már egész jó volt a fej-test-láb aránya, amitől megint egy fokkal nyugodtabb vagyok.

Ja, és a 91. napról szóló igazolást is megkaptuk, úgyhogy dőlhet hozzánk a pénz családi adókedvezmény formájában. (Vagyis egyelőre a szülésig csak hozzám.)

Azt hiszem, tényleg fontosabb a jó védőnő mint a jó háziorvos. A háziorvosnak most egy jó ideig a közelébe sem kell néznem, a védőnőhöz viszont havonta kell járnom. Egyébként is hasznos, meg az anyasági támogatást is csak akkor vehetem igénybe, ha legalább négyszer voltam terhesgondozáson. Ebből kettő már pipa, és a harmadikra is van időpontom.

A védőnő tényleg jófej, emlékezett az utazásomra, kérdezte, hogy sikerült az út, hogyan bírtam a hosszú autózást, és aztán érdeklődve hallgatta, amikor elmeséltem, hogy mi minden történt velem azóta. A genetikai ultrahang eredményeit részletesen átnézte, és ő is mindenre csak annyit tudott mondani, hogy ezek a jónál is jobb adatok, na örül, hogy az ég világon semmi ok nincs az aggodalomra. (Már csak azt nem értem, hogy ha ezek a jónál is jobb adatok, ahogyan a szonográfus is jelezte a vizsgálat alatt, akkor a validáló orvos hogyan lehetett akkora paraszt, hogy ezt nemcsak hogy nem mondja, hanem még "beteg gyerekkel" is riogat. Próbálok túllépni rajta, de minden egyes alkalommal felbasz, amikor eszembe jut.)

Az első trimeszteri vér- és vizeletvizsgálat eredményeit is alaposan átnézte, elmagyarázta, hogy melyik adat mit jelent, melyiknél kell megijedni, ha csillagozva van, és melyiknél nem akkor sem, ha csillagozva van, mert egy másik adatból kiderül, hogy nincs semmi probléma. A vércsoportosnál is ugyanígy járt el, és velem együtt nagyon örült, hogy sikerült olyan endokrinológust találni, aki egyben szülész-nőgyógyász is, azt mondta, hogy a szülés után még fontosabb lesz majd, hogy rendszeresen vizsgálják a pajzsmirigyem, mert a szüléstől teljesen meg tud bolondulni, úgyhogy bomba találat ez a doki.

A legjobb ekkor még hátravolt, a méredzkedés. Ugyanis a digitális mérlege szerint 74 kiló vagyok, ami pont két kilóval kevesebb annál, amit a januári kivizsgálásomon mértek, és négy kilóval kevesebb, mint ami a terhességem első hónapjaiban voltam. Ez azért örömteli hír, mert nyilvánvalóan az életmódomon semmiben sem változtattam, de ezek szerint a megemelt pajzsmirigy gyógyszer annyit mindenképpen elért, hogy a teljesen értelmetlen és funkciótlan hízásom végre megállt. Két hét múlva megyek kontrollra, és nagyon remélem, hogy végre kicsit jobb adatokat produkálok, ezt most jó előjelnek veszem. És még mielőtt bárki félreértené: eszem én rendesen, reggelit, gyümölcsöt, bőséges ebédet, bőséges vacsorát, jó az étvágyam, most minden kaja jól esik. 

Két dologban kértem a védőnő segítségét: az egyik a kínzó allergia, ami ugyan korábban is érintett, de nagyon enyhén, 1-2 tüsszentésben merült ki, de a hétvégén a Balatonon nagyon kritikus volt a helyzet, az üdülőben virágzó nyárfa kétvállra fektetett. Egy szemcsepp(!) és a tengervizes orrspay 1:1 arányú keverékét ajánlotta, amit állítólag már számos kisgyereken és kismamán tesztelt sikerrel, nincs benne antihisztamin, hiszen ilyenkor az nem ajánlott, de azért valamennyire tisztít és enyhíti a tüneteket.

A másik a hasogató fejfájás, ami napok óta nem múlik el, hiába iszom eleget, hiába eszem eleget, hiába szedem mostmár lapszámra a magnéziumot. Estére olyan a fejem, mintha két satu szorítaná, pedig korábban sosem voltam fejfájós, most meg annyira hasogat, hogy hétfőn még a hideg borogatáson is elgondolkoztam. Azt mondta, hogyha nagyon kritikus a helyzet, akkor inkább vegyek be valami ibuprofént, de összefüggésben lehet az allergiával is, és lehet, hogy ha sikerül a napi 150 orrfújást lecsökkenteni, akkor a fejem is kevésbé fog fájni. Ma ettem egy bountyt, és akkor úgy kb öt percig nem fájt a fejem. Sajnos a frontokkal szerintem szorosabb összefüggésben van a dolog, az elkövetkezendő napok elég nehezek lesznek sajnos. A Ben Gay krémet javasolta még, hogy próbáljam ki előbb alkaromon, hogy nem vagyok-e rá allergiás (pro-tipp!), és ha nem, akkor halántékra, állra dörgöljem, mert ez az erős mentol belélegzése is enyhíthet, ilyen értelemben a sima kínai balzsam is megér egy próbát, hátha. 

Arról már írtam, hogy a terhesség eleinte számomra nem egy angyalarcú hassimogatás volt, ehhez jött még az a rémület, hogy ő te jó ég, miből fogunk majd megélni?

Én most szerencsére jól keresek, de EKHÓ-val, ami azt jelenti, hogy a járulékaim a minimálbér után vannak megállapítva, így kemény havi 60 ezer forintra számíthattam volna CSED-ként (ez most a TGYÁS jelenlegi neve). Úgyhogy fájó búcsút mondtam az EKHÓ-nak, és teljes adózásra váltottam, hogy a szülésig hátralévő időben minél több adót fizessek, és így jelentősen csökkent is a fizetésem, ami most mit mondjak, nem valami jó érzés az önbecsülésemnek, de igyekszem arra összpontosítani, hogy milven jó lesz majd a szülés utáni hat hónapban.

A CSED-et ugyanis írtó bonyolultan, de 180 napi jövedelem alapján állapítják meg, felső határa nincsen, és csak én tudom felvenni, az apa csak akkor, ha én meghalok, amire reméljük nem kerül sor. A hat hónapnyi CSED után jön majd a GYED másfél éven át, ez a gyerek két éves koráig jár, ez is a fizetés után van megállapítva, de nagy bánatomra van egy felső határa. Viszont akár az apa is fel tudja venni, ennek akkor lett volna jelentősége, ha mondjuk én hat hónap után visszamentem volna dolgozni, és a Roland marad itthon a gyerekkel, de 2016 óta akkor is jár a GYED, ha közben én tényleg visszamegyek dolgozni, szóval ez ilyen szempontból lényegtelen. És aztán végül jön a GYES, ami most kemény havi 28 500 forint, ez a gyerek három éves koráig jár majd.

Ezenkívül jár majd a családi adókedvezmény, már a magzat 91 napos korától, amin ugyan már túl vagyunk, de orvossal azóta még találkoztunk, hogy igazolást adjon erről, és be tudjuk adni az igénylést. Ennek azért nincs jelentősége, mert ez visszamenőleg is érvényes, tehát ha nem most, akkor majd a jövő évi adóbevallás idején megkapom ezt a pénzt, sőt dönthetek úgy is, hogy csak akkor igénylem az egészet egy összegben, ezt még majd kitalálom. (Mivel eléggé lecsökkent a fizetésem, most is örülnék minden pénznek, de jövő májusban valószínűleg még jobban örülnék egy nagyobb összegnek.)

Az adókedvezményt a terhesség ideje alatt csak én tudom igénybe venni (mivel nem vagyunk házasok), a szülés után már a Roland is igénybe veheti majd, ez havi tízezer forintot jelent majd egészen a gyerek tanköteles koráig. Ugyanígy családi pótlék is jár majd, 12 200 forint, szintén a tanköteles korig. Valamint a szülés után egyszeri anyasági támogatásra is jogosult leszek, ez 64 ezer forint lesz, és biztos vagyok benne, hogy valami nagyon szép dologra fogom költeni!