Még soha sem csináltam videót a laptop kamerájával, és az első alkalom volt, hogy az iMovie-t egyáltalán megnyitottam a gépemen. Valamiért csak és kizárólag egy Radiohead és egy Florence and the Machine szám közül választhattam aláfestő zenének, amit a Youtube az első feltöltésnél jelzett, hogy nem tetszik neki, és a felajánlott ingyenes zenék közül még a Mozart volt a legelviselhetőbb, tényleg. (És milyen kis poéngyilkos a Youtube, hogy rögtön a nyitóképen lelövi az egyik legjobb fordulatot!)

De akkor leleplezem írásban is:

A védőnőtől kapott "kuponos" csomag tartalma:

• várandós mamák tanácsadója - ez a legfontosabb, ezen van a kód, amivel hozzá lehet jutni a várandősbőröndhöz (PDF)
• egy kuponfüzet, amiben nagyon sok fontos kupon van, de még egyiket sem használtam
• W. Ungváry Renáta szoptatós füzete + még két szoptatásról és anyatejről szóló kiadvány
• egy miniatűr baba-mama lelettartó (az én valóban használt lelettartómban kb 20 ekkora rekesz van, és már most tele van)
• rengeteg hasztalan szórólap

Várandós bőrönd: itt kell regisztrálni a védőnőtől kapott kuponnal, és egy csomó helyen át lehet venni, és a DM-be kértem, ahova egyébként is mindig járok

• sheavajas mamaszappan
• sudokrém
• biola popsikrém
• három folyékony mosószer termékminta
• mecsek tea + két herbária tea
• Gyermekszületési tanácsadó (PDF)
• anyatej-tároló tasakok
• 9 hónap Homeomamival
• rengeteg hasztalan szórólap
• ÉS EGY VASKOS KERESZTREJTVÉNY (ha esetleg unatkoznék a szülőszobán?)

A DM-ben beregisztráltam a Baba bónusz programba is, mert akkor jár egy csomó kupon meg kedvezmény, plusz adtak ők is egy Babacsomagot:

• babanapló
• lactacyd termékminta
• paradontax fogkrém
• johnson's baby babaolaj
• egy füzet a hozzátáplálásról 

És akkor már idevettem a Róbertben kapott csomagot is, amit még a Születés hetén kaptunk

• a baba első ruhái: egy sapka és egy kiscipő
• szülni jó! jegyzetfüzet + toll (ha jegyzetelnék a szülőszobán)
• egy örömteli szülés kupon 3000 forint értékben (ezt még simán lehet, hogy be is váltom)
• + egy mellbetét, ezt valójában a Brandonban kaptuk, amikor ott regisztráltuk a törzsvásárlói kártyát
• és rengeteg hasztalan szórólap

Amilyen sűrűek voltak az elmúlt hetek, állandóan orvoshoz, védőnőhöz, szülésfelkészítőre kellett menni, most nincs semmi, amit kicsit furcsállok is, hozzászoktam már, hogy hetente legalább egy orvoshoz vagy vérvételre el kell mennem. Hogy ne legyen hiányérzetem, a gyerek leendő gyerekorvosával kellett találkoznom, hogy bepecsételjen a terheskönyvembe, meg adott egy névjegyet, hogy milyen számon hívjam fel, ha majd megszületett a gyerek és szükség van rá. De inkább írjak emailt, sőt, állítólag ő már emailben is kap értesítőt az önkormányzattól a gyermekáldásról, le vagyok nyűgözve.

Most a 36. hétig viszont nincs semmi, akkor kell majd menni az utolsó nagy laborra, aminek az eredményével megyek majd az endokrinológushoz, meg az aneszteziológiai felvételemre a kórházba.

A nagy változás az életemben, hogy októbertől már csak heti kétszer járok be dolgozni, egy napot itthonról dolgozom, két napot pedig “pihenek”. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, és én is azt képzeltem, hogy márpedig én leszek a nő, aki az irodából megy majd szülni (mint a terhesjógán az egyik lány), de egyszerűen nem sikerült a szeptembert sem abszolválni, péntekre már úgy néztem ki, mint egy élőhalott, végigásítoztam az értekezleteket.

Hol volt a terhességnek az a ragyogó, energiától duzzadó időszaka, amiről mindenhol írnak? Nekem az totál kimaradt. A kollégám szerint nyáron volt egy időszak, amikor nagyon jól néztem ki, de ez szerintem inkább azzal volt összefüggésben, hogy mindennap már 9-kor az igazak álmát aludtam, most meg heti kétszer akkor végzek jógán, másnap meg kelnem kéne 7-kor. Szóval átgondoltam, és arra jutottam, hogy ez nekem nem éri meg, és októberben kiveszem a maradék szabadságomat, november 1-től pedig táppénzre megyek, akár szégyen, akár nem.

Addig meg nincs semmi: heti kétszer járok jógázni, és igyekszem nagyokat sétálni, amikor van rá lehetőségem, és tessék, máris érzem, hogy pihentebb, erősebb, koncentráltabb vagyok, mint amikor szeptemberben heti hat napot kellett talpon lennem (a szombati szülésfelkészítő felért egy durvább munkanappal) - szóval szerintem ez egy mindenkinek (nekem, a gyereknek, a munkahelyemnek) megfelelőbb felállás. Különösebb tüneteim sincsenek, a kezem elég sokat zsibbad, csinálom szorgalmasan a jógán tanult kéztornát, de még így is nagyon lapátkezű vagyok, volt már olyan reggel, hogy nem tudtam lenyomni a telefonomon az ébresztőt.

A gyerek nagyon-nagyon sokat mozog, a legváltozatosabb helyeken tapintom ki egy-egy testrészét, könyököt, fejet, hátat és lábat egyaránt éreztem már mindenhol, úgyhogy most úgy veszem ki, hogy ide-oda forog, éreztem már tök lent is a fejét, és  azt is, hogy megint itt van a köldököm felett. Néha a gyomromba is beakasztotta a lábát, az nem volt annyira jó érzés, mert nagyon durván feljött a savam, és az is biztos, hogy a gyerek, a teli has és a teli tüdő az sehogyan sem fér el bennem, így kajálások után mindig van egy kis pihegés, és háton sem tudok már feküdni, csak oldalfekvésben kapok rendesen levegőt, pár héttel ezelőtt még értetlenül néztem a jógaoktatóra, hogy miért szajkózza, hogy tilos a hátonfekvés, hát mostmár értem. Azt mondják, az jó dolog, hogy ilyen sokat mozog, és ne aggódjak,  hogy még nem fordult be, majd ha készen áll a szülésre, akkor majd leforog. Így legyen.

A lakást elkezdtük átalakítani, ami nagyon fura érzés, a terhesség eddig egy ilyen átmeneti állapot volt, amiben kis változásokkal, de élhettem az eddigi életemet, most meg hirtelen elkezdett változni az életterünk. Jövő héten jön a védőnő, majd megkonzultáljuk, hogy szerinte hova kerüljön a bölcső meg a pelenkázó.

Kezdem a két legfontosabbal: beállt a tsh-m, és a szemész a tizes dioptria ellenére engedélyezte a természetes szülést. A többi csak apróság.

Voltam megint vérvételen: a tsh beállt 1 és 2 közé, és a TPO is csökkent, úgyhogy mostmár a tudomány jelenlegi állása szerint is alkalmas vagyok a teherbeesésre, hahaha. Az endokrinológus azt mondta, hogy ez nagyon jó jel, még az is lehet, hogy a szüléssel minden helyre fog állni, és talán tényleg csak a szelénhiány okozta az egész felfordulást, azt és a D-vitamint szedjem tovább, és akkor nem kellett emelni a pajzsmirigyhormon adagomon, viszont felírt egy olyan gyógyszert, amiből van 75-ös kiszerelés, mert mostanában az a legnagyobb first world problémám, hogy korán reggel félálomban miniatűr tablettákat kell félbetörnöm. Ami még talán segíthetett: a gyógyszert én korábban a kávéval és a narancslével együtt vettem be reggel, majd fél órával később ráreggeliztem, most viszont beveszem félálomban, és vagy visszaalszom félórára, vagy a zuhannyal kezdek, és csak félóra múlva fordulok rá a kávéra, de az éhgyomrot most akkor betű szerint veszem. A másik, hogy határozottan érzem, hogy jobb a közérzetem a mozgástól, és most nem akarom túldimenzionálni a heti két jógát és az esti alkalmankénti sétákat, de attól még jobban érzem magamat tőlük. És akkor hivatalosan is abbahagytam a terhesvitamin szedését a 30. hét után.

A szívritmusos leletnek és a gyerek jó súlyának (1,5 kiló) örült ugyan az endokrinológus, de ragaszkodott hozzá, hogy legközelebbi találkozásunkra vigyek egy biometriát is, azaz részletes számokat arról, hogy mekkora a gyerek. A szülészorvos azt mondta, hogy erre azért van szükség, mert azt akarja hallani, hogy diszproporcinális fejlődés nem merül fel, és akkor most erről adott is egy részletes leletet, ezzel, és a 36. heti vérvétel eredményeivel, ahol ismét nézünk tsh-t meg tpot kell majd visszamennem az endokrinológushoz valamikor októberben.

Voltam szemésznél is, arra emlékeztem, hogy szemüvegben kell menni, arra sajnos nem, hogy pupillatágítás lesz, és két órán keresztül nem nagyon fogok látni. Mindegy, hazáig el tudtam botorkálni, olyan volt, mint egy szörnyűséges másnap, amikor nagyon-nagyon bánt a fény, itthon lehúzott redőnyökkel meghallgattam egy podcastot, aztán már minden rendben is volt. A lényeg, hogy a szemfenekem rendben van, úgyhogy nincs akadálya a természetes szülésnek, de a szemész mondta, hogy ha szeretném, akkor azt is írhatja a leletre, hogy csak császár, tízes dioptriánál senki sem gyanakodna. Mondtam, hogy én szeretném megpróbálni a természetes szülést, ha rajtam múlik. Ha mégis császár lesz, akkor legyen úgy, hogy nem rajtam múlt.

A szülésfelkészítőn néztünk egyébként egy filmet a szülésről, én mondjuk edzésben vagyok, mert már Cannes-ban végignéztem egy filmet, amiben egyszercsak premier plánban mutattak egy szülést szőröstül-bőrüstül mindenestül, de szegény apukákat sajnáltam azért. A szülésznő azt mondta, azért hasznos nekik, hogy tudják, hogy ez mennyi és milyen jellegű kiabálással jár, ne ott ijedjenek meg attól, hogy a kedvesüket szenvedni látják. Hát jó. A film egyébként nyilván nagyon torokszorító volt olyan szempontból, hogy mégiscsak három kisbaba született meg benne, ami annak ellenére felfoghatatlan csoda, hogy én is nevelgetek itt magamban egyet. De történetesen sajnos nagyon-nagyon csúnya osztrák emberek vajúdtak többnyire meztelenül, és nagyon-nagyon közelről mutatta őket a kamera, ez azért segített távolságot tartani a filmtől. Érdekes, most hogy már ennyire közel van a szülés, még mindig nem rémít meg a gondolata, tudom, hogy fájni fog meg minden, de valahogy mégis úgy van a fejemben, mint egy nagyon nehezen kivitelezett találkozás egy emberrel, akire már mindennél jobban kíváncsi vagyok.

Az orvosnál volt megint ultrahang, megint láttuk a gyereket, akiről továbbra is annyit tudunk, hogy hosszúlábú és nagyfejű, és megint csak annyit láttunk az arcából, ami tovább igazolta, hogy ez bizony az én orrom. Azon egy kicsit aggódtam, hogy mindig a haskörforgata a legkisebb, de az orvos azt mondta, hogy egyrészt a fejnek és a hasnak ilyenkor kell összeérnie fejlődésben, ami egyrészt most nagyjából megtörtént, másrészt ez csak annyit tesz, hogy ez egy magas vékony gyerek lesz, amin nincs semmi csodálkozni való, 1900 gramm, ez is teljesen korának megfelelő.

Viszont nem fordult még be, de nem is full keresztben fekszik már, hanem elindult lefelé, teljesen átlósan van most, aminek azért is örültem, mert ez az első olyan anyai megérzésem, ami bevált, ugyanis meg voltam róla győződve a mozgása alapján, hogy érzem, hogy hol a feje, hol a feneke, sőt egyszer még azt is mondtam a Rolandnak, hogy olyan érzésem van, mintha a keresztbetett lábait váltogatná, erre nem úgy fekszik pont az ultrahangon is? Ha a 36. héten sincs még befordulva, akkor elkezdhetünk aggódni, meg csípőkörzéseket csinálni, addig meg várunk türelemmel, hogy oda forogjon, ahova kell.

Ja, és vateráztam egy babakocsit kemény 50 ezer forintért, 3 in 1 Peg Perego, mert ez az egy márka fér be a liftünkbe. Nem a legújabb modell, de teljesen jó állapotban van, tök kulturált emberektől vettük át - Egerben, így egy jó egri kirándulással is összekötöttük a vásárlást, vicces volt úgy hazaautózni, hogy egy a hátsó ülésre be volt kötve egy autósülés, egy mózeskosár, a csomagtartóban meg egy összecsukott váz volt.

A babakocsi felhozatalt egyébként a Brendonban teszteltük, ahol egy nagyon segítőkész eladó volt a segítségünkre abban, hogy vagy nagyon könnyű babakocsira van szükségünk, amit fel tudok cipelni 24 lépcsőfokon, vagy nagyon keskenyre, ami befér a liftünkbe, és ennek a keresztmetszete lett a Peg Perego, ami bolti áron 250 körül mozog, plusz kiegészítők (autós adapter, stb), szóval az 50 ezres vaterabiznisszel egyelőre az évszázad üzletét csináltam meg.

Voltam megint védőnőnél, immáron negyedszerre, lelkendeztem is, hogy na mostantól aztán jöhet majd az anyasági támogatásom (kemény 64 ezer forint), hiszen annak az a feltétele, hogy legalább négy terhesgondozáson részt vegyek. Csakhogy kiderült, hogy ez is egy olyan terület, amit elvettek a védőnöktől, így az orvosomtól kell majd kérni, hogy írja ezt be a kiskönyvbe, pontosabban adjon róla igazolást, az államkincstár ugyanis nem nézhet bele a kiskönyvbe.

Rákérdeztem a többi támogatásra is: a kerülettől babacsomagot fogok majd kapni, abban van ruha, törölköző, rágóka, ilyenek, illetve a rotavírust kapjuk majd még támogatásként, ha igényt tartok rá. Valamint, ha nyitok a gyereknek startszámlát, akkor arra nemcsak az állam, de a kerület is rak majd pénzt: az állam 42 ezer forintot, a kerület 20 ezret, én meg fizethetem 18 éves koráig, ha akarom, és akkor 18 éves korában megkapja a gyerek.

Illetve eddig még nem kaptam meg a várandós csomagomat, mert pont elfogyott, most átvettem azt is, benne egy csomó-csomó tájékoztató füzettel, kuponnal, meg azzal a kóddal, amivel regisztráltam a babadirect oldalán, és felvettem a várandós bőröndömet, de erről egy külön posztot fogok majd írni. (UPDATE: itt a poszt)

Javasolta még a babaelsősegénytanfolyamot, aminek eddig még csak utánanézni volt időm: a Bethesdában és a Madarász utcában is tartanak, nekünk mindkettő elég közel van, de ezt egészen biztosan az utolsó pillanatra, ha nem a szülés utánra hagyjuk majd. Megadta a gyerekorvos elérhetőségét is, akivel 34. hétig kell bepecsételtetni a terheskönyvbe, mert majd ő fogja felírni a dolgokat a gyereknek a megszületése után. Egyelőre még csak az interneten nézegettem, egy szimpatikus gasztroenterológus nő, a hasfájós, ételallergiás babák a specialitása.

A jobb oldali nyilallásomra pedig azt mondta a védőnő, hogy szerinte is a vakbelem nyoma fáj, és azért a melegben, mert ott nem tud tágulni a bőröm, és ezért érzek ott húzódást. Most már szerencsére eljött a hűvösebb idő, és melegben sem volt olyan nagy tragédia, inkább csak egy furcsa érzés volt, amivel nem tudtam mit kezdeni, hogy ez most miért van, és jó volt hallani rá egy magyarázatot.

Most már csak személyes látogatás van hátra, október 17-én házhoz jön a védőnő, kérdezte, hogy “ugyanígy reggel 8-kor jó lesz?”, amit szerencsére volt lélekjelenlétem 10 órára kialkudni. Illetve azt is megbeszéltük, hogy a gyerek 6-8 hetes koráig hetente jön majd látogatóba, ami tekintettel arra, hogy november  közepe-végén szülök, azt jelenti, hogy az egész adventet, karácsonyt, szilvesztert és újévet együtt töltjük, mint egy nagy boldog család.

Nem is mi lettünk volna, ha nem késünk el. Igaziból még csak el sem késtünk, csak visszatérve a kismamaelbutuláshoz, valamilyen érthetetlen okokból úgy vettem fel a naptárba az eventet, hogy 10-kor kezdődik, miközben a nő megírta az emailben, hogy 9-kor vár minket. Ezt szerencsére reggel még csekkoltuk gyorsan, úgyhogy padlógázzal pontban 9-re értünk oda, ahol már az összes többi pár megteázva, levett cipővel ült néma csendben pengeszájjal. Mi meg beiszkoltunk égnek álló hajjal és borostásan, ráadásul Rolandnak hatalmasakat korgott az óra közben a hasa. Szerencsére szünetben volt keksz és alma, és csak a füle tört le annak a bögrének, amit véletlenül felrúgtunk.

Az első órán a táplálkozásról és a szülésről volt szó: a táplálkozás részét őszintén szólva nem tudtam mire vélni, hogy mi értelme van terhességem 30. hetében elkezdeni azzal paráztatni, hogy nem ettem elég halat meg májat meg tejterméket, főleg, hogy a szülésznőm tartotta, aki meg ugye nem dietetikus. Na mindegy, elment vele egy óra, én ezt nem tartottam olyan fontosnak. (Mondjuk nem akarom szépíteni: noha én kifejezetten nem látom magamat kövérnek, a jógán és itt is én vagyok a legnagyobb bálna a csoportban.)

A szüléses része viszont egyszerre volt nagyon hasznos és kicsit azért háborzongató, amikor azt mutogatta, hogyan is fér ki belőlünk az a gyerek (magzathenger! nagyon jó szó, fogom használni), hogyan miként tágulunk, mire figyeljünk, melyik szakasz miért fontos, hogyan szakadhatunk és hogyan varrhatnak, méhlepény, burok, köldökzsinór, őssejt, mindent elmondott. Jövő héten lesz egy egész film is! Lehetett kérdezni is, itt főleg kórházakról, kórházi protokollokról, csecsemőosztályokról kérdeztek, amiben nekem sok újdonság nem volt, hiszen az Istvánról és a Róbertről is tudtam már ezeket az infókat, az pedig reményeim szerint nem fog érinteni, hogy a Péterfyben csak fémpénzzel működik az automata, amiből műtősruhát vehet magának az apa, hiszen ide csak koraszülés esetén megyünk. Azt itt talán még nem írtam, hogy a szülésznőm tök rendes, mert az a terv, hogy bejön majd a ctg vizsgálataimra a Róbertbe, szerencsére mindkettőnknek nagyon kényelmes a közelsége. És végre valahára összetegeződtünk, ami nekem szintén fontos szempont volt.

Volt még egy “óra”, a mit kell vinni a kórházba, amit a Roland lázasan jegyzetelt, de nem vagyok erre rástresszelve, mert tényleg gyalog 10, autóval 2 perc a kórház, ha valamit itthon hagyunk, bármikor haza tudunk érte menni, meg nagyjából minden ponthoz, amit sorolt, mindig hozzátette, hogy “a Róbertben azt hiszem ezt adják, az fizetős kórház”.

Az az egy ijesztő dolog viszont kiderült, hogy van még egy kismama, akkor pont ugyanakkora van kiírva az én orvosomhoz és az én szülésznőmhöz, de a Péterfybe. Mindenesetre megbeszéltük, hogy szerinte neki előbb fog jönni, mert a gép neki már egyre korábbi időpontokat mutat, nekem meg ugye az az elméletem, hogy bent fog maradni, amíg csak tud, és a gép is november 20-at mutatott legutóbb. A lényeg, hogy ne egy napon szüljünk, majd egyeztetnünk kell a bábakoktél napját!

Az egész négy alkalom lesz összesen, plusz egy személyes konzultáció, a következő órán a szülőpozíciókat fogjuk átvenni, lesz majd szoptatós és gyerekgondozós alkalom is, és az egész 40 ezer forint, lehet fizetni egészségpénztári kártyával, azzal ugye jár a 20% szja visszatérítés. Egy icipicit túl van azon a határon, amit én még befogadhatónak tartok az ezoteriából és a homeopátiából, de bízom benne, hogy meg lehet beszélni, hogy én nem hiszek az ilyen kuruzslásokban, és nem beszélnek rá semmi olyanra, amit én nem szeretnék. Valamilyen érthetetlen okból babzsákokon kell ülni négy órán át, amit én kifejezetten rühellek, most sem sikerült rajta kényelmes pózt találnom, ami tartaná a hátamat, és ne gémberednének el a lábaim, de a késés miatt nem nagyon akartam már variálni, de hogy jövő héten behozom az előtérből azt a fonott széket, az tuti. 

Ez nyilván túlzás, mert még csak kétszer voltam, meg egyszer pilatesezni is, de már vettem bérletet is. A kutatómunkát nem izgultam túl: “kismama jóga 13. kerület” keresésre ez volt az első találat, felhívtam őket, és este már az órán voltam. Este, mert az kifejezetten tetszik, hogy jó későn, este 7-kor és 6-kor vannak az órák, egy csomó helyen egyértelműnek veszik, hogy egy kismama az napközben bármire ráér, ez meg a munkaidőhöz van igazítva. Egyébként már csak heti 4 napban dolgozom, de az első ilyen hetemen is azt éreztem pénteken, hogy mosott szar vagyok, szóval lehet, hogy még tovább kell karcsúsítanom a munkahelyi feladataimat. 

Szerettem volna valamit mozogni, mert nagyon el vagyok tunyulva, de viszonylag kevés dolog jöhet szóba, így jött a jóga, ami nem annyira mozgós, de elég hasznos, van lábujjtorna lábdagadás ellen, meg kifejezett vajúdpózokat is gyakorolunk, vannak légzőgyakorlatok, intimtorna, és a végén relaxáció, olyanokkal, hogy “képzeld el, hogy megsimogatod a kisbabád arcát, hátát, kezét” és bármennyire is hülyén hangzik ez, azért mindig nagyon izgi és kedves dolog. A pilates inkább erősítős jellegű, combban, karban és hátban szoktam is érezni, de hát ha valakinek, akkor nekem kifejezetten jól jön egy kis tartásjavító torna, amíg még tudok mozogni. Egyébként nem én vagyok a legidősebb (terhességi hétben), de én vagyok a legnagyobb hasú a csoportban, ezért a tanár például mindig elmondja, hogy nekem már szigorúan tilos a háton fekvés, de az oldalfekvés meg egyszerűen nem kényelmes, úgyhogy ilyen 45 fokban felpolcolva próbálkozom az alvással és a jógapózokkal is.

Az egész egy lakásban van, a cuccokat ott lehet hagyni egy szekrényben, így nem kell cipelned egész nap csak azért, mert este órára mész. Az is vicces volt, hogy az egyik terhes csaj vezetett körbe az első alkalommal, és rögtön azzal kezdte, hogy “nézd, itt a vécé!”. Ezen nevettem, a terhes nők számára a vécé a világ közepe, mindent ahhoz kell igazítani, hogy tudd, mikor pisilhetsz legközelebb. Az ötalkalmas bérlet 10 ezer forint volt, nyilván csak készpénzzel lehet fizetni, de az jó, hogy ilyen low-key az egész, ketten-hárman szoktunk lenni az órán, így elég személyre szabott tud lenni. Tartanak loveyourbelly tornát is szülés utáni formábahozásra, meg van baba-mama jóga, majd ezeket is kipróbálom, hátha tetszeni fognak.

Voltunk orvosnál, amit mindig nagyon szeretek, ha tehetném, állandóan ultrahangra járnék. Egyébként soha eszembe sem jutott, hogy 4D ultrahangot csináltassunk, valahogy az idegenekétől is írtózom, olyan űrlényszerűek rajta a gyerekek és egyébként is, valahogy fura érzés látni egy meg nem született ember arcát, vonásait.

A saját ultrahangunknál is mindig csak azért izgulok, hogy mérjen jót a gép, hogy megfelelőek a méretei, keze, feje, lába, szíve, méhlepény, minden rendben van. Most is az volt az elsődleges, hogy a szívfrekvenciát kellett ellenőrizni, hogy a pajzsmirigyhormon emelése nem hatott-e rá, de 132, ami jó, méhlepény is tök jó állapotban van, erről kaptunk egy leletet, amit majd viszek az endokrinológushoz, és akkor majd a következő tsh lelet fényében eldöntjük, hogy kell-e emelni a gyógyszeremen. (Még mindig nem értem, hogy egy pajzsmirigyhormon hogyan lehet hatással bárkinek a szívműködésére, nekem ez magas.)

Itt kezdtem szomorkodni, hogy jaj most akkor nem kapunk fotót a gyerekről, mert a szívfrekvenciagörbére elpazaroltunk? Az orvos meg mondta, hogy dehogynem, nyom nekünk akkor képet, tessék, a talpáról:

itt van az arca, ahogy néz felénk, igaz, elég horrorisztikus, de azért látszik a homloka, a szeme, meg a szája, meg az orra.

Én itt teljesen lefagytam, mert ott volt a kijelzőn az én orrom, mind a három kerek puklival. Ettől egyszerre hatódtam meg és morzsoltam el egy könnycseppet, és ijedtem meg nagyon, hogy ezek szerint rám fog hasonlítani: eddig végig azzal nyugtattam magam, hogy az első gyerek az apjára hasonlít, úgyhogy nincs miért aggódnom, most meg tessék, ott van a gyerek arcának a közepén az én turcsi orrom:

A gépi adatok szerint a combja hosszú, a hasa kicsi, a feje nagy, itt kezdtem el megint könnyezni (fránya hormonok), hogy kész, ez én vagyok, nagy kerek fej, hosszú láb, turcsi orr. A képen viszont úgy látszik, mintha a talpán a mutatóujja hosszabb lenne, mint a hüvelyk, márpedig ez egyikünknél sincs így.

A sokkoló “találkozáson” kívül volt egy csomó hasznos információ is, úgy mint: szeptembertől az orvosom és a szülésznőm is a Péterfyben dolgozik, a Róbertben külsősök lesznek. Úgyhogy most hogy akkor fejben megszoktam, majd elengedtem az Istvánt, és helyette megbarátkoztam a Róberttel, most akkor megint van egy ilyen lehetőség, hogy mehetnék egy másik kórházba, ha akarok. Roland azt mondta, hogy ő fizikailag és lelkileg is képtelen még egy szülőszobát megnézni, ő mostmár csak abba az egy szülőszobába szeretne elmenni, ahol végre a gyereket is megkapjuk, és valahogy így érzek én is.  Az mindenesetre jó hír, hogy a Péterfyben van koraszülöttosztály, ahol már a 32. héttől fogadnak, úgyhogy ha valamiért mégis megindulna a szülés a 36. hét előtt, akkor nem a területileg illetékes kórházba visz a mentő vadidegen orvosokhoz, hanem a választottakhoz a Péterfybe. Viszont ez azt is jelenti, hogy a Róbertben az aneszes felvételemet és a ctgmet is idegen orvosok készítik majd, a választottak majd a szülésemre jönnek csak be. Már persze, ha a Róbertbe járok ctg-re, mert mehetek a szülésznőmhöz is az Oktogonra, de borzasztóan csábító a Róbert közelsége, nem hinném, hogy 9 hónapos terhesen nagy kedvem lesz az Oktogonra bumlizni, amikor az utca végébe is mehetnék.

De ez még odébb van, addig még kétszer találkozom a szülésszel is, kétszer az endokrinológussal, egyszer pedig még a védőnő is házhoz jön majd. Szóval orvoslátogatásban és eseményekben gazdag hat hét következik, aztán befordulunk a célegyenesbe, és meglátjuk, mi lesz. A túlhordási protokollt is kérdeztem, hivatalosan a 40+7 nap az irányadó, de mivel nekem hosszú ciklusaim vannak (voltak), még további 1-2 nap simán rászámítható, most a gép egyébként november 20-at írt a terheskönyvbe pecsételt november 15 helyett, és hát ha anyukájáról vesz példát, akkor ugyebár a november 30 sem olyan elképzelhetetlen, de tényleg ne szaladjunk ennyire előre.

Még a szemésszel is kell találkoznom, hogy megnézze a szemfenekemet, és reményeim szerint csupa jót fog mondani, a terhességem alatt napi lencsére váltottam, és tök jól bevált, kezem, lábam nem vizesedik egyelőre, úgyhogy remélem, hogy a szemfenekem is rendben van, és nem fogja akadályozni a szülést. Ha mégis, akkor programozott császár lesz, az viszont garantáltan nem túlhordva, hanem még a 40 héten belül.

Nagyon vártam ezt a nyaralást, egyrészt mert a szigetes melókban sokkal jobban elfáradtam mint bármikor a korábbi években, másrészt pedig mindenki azzal traktált minket, hogy utazzatok sokat, mielőtt megszületik a gyerek, most vagytok utoljára kettesben. Az Őrségben töltött idő is nagyon fontos volt, anélkül a szigetes hajtást nem tudtam volna végigcsinálni, de a mostani, tengernél töltött hét még fontosabb lett.

Betöltöttem a 28.hetet, eljött hát a harmadik trimeszter, annak minden csodájával és kényelmetlenségével. A második trimeszteres sörhasamat elég könnyen tudtam kezelni, a sok múltbéli hízás-fogyás miatt nem volt akkora újdonság, hogy van egy kis hasam. Most viszont olyanok történnek, mint hogy elkezdett kifordulni a köldököm, napok kérdése, és volt köldököm, nincs köldököm. Ez eleve nagyon fura érzés, viszont jól lehet rajta mérni, hogy napról napra nagyobb a hasam, ahogy nyomja ki szegény ártalmatlan köldökömet. És nem tudom, hogy régen is ilyen ügyetlen voltam, hogy mindent elejtettem, vagy csak most hogy a földröl felvenni dolgokat nehézségbe ütkozik, tűnt fel. Szandálbekapcsolás, cipőfűzés, pedikűr - egy csomó olyan dolog, ami eddig a mindennapok része volt, hirtelen többszakaszos feladattá vált. Az alvásban pedig lassan az oldalfekvésnek is a végére érünk, és marad a felpolcolt háton fekvés, de ez még naponta változik, van, hogy iszonyú jót alszom az oldalamon, és van, hogy azt érzem, hogy egy mázsa súly húzza a hasamat. Volt már olyan éjszaka, ami gyomorégéssel és így álmatlansággal telt, a nagy melegben tett séták alkalmával volt, hogy be-beszúrt az oldalam, és olyan is volt, hogy párórával egy normál étkezés után falási rohamok törnek rám a semmiből. Ezek mind inkább furcsaságok, mintsem kellemetlenségek, szóval az eddigi héthónapnyi terhességemben panaszra tényleg semmi okom, ha ez a fránya pajzsmirigy nem lenne, akkor még túráztatni sem tudnám magamat.

A tenger! Hát az egy csoda! Oké, korábban úsztam már kacsaúsztató méretű tóban, és egy apró úszómedencében, de egyik sem hasonlítható ahhoz, hogy bemegyek a többméter mély tengerbe, és csak vagyok, és pár karcsapással könnyedén úszkálok ide-oda, háton, hason, ahogy éppen kedvem tartja. A szülész eddig is mondogatta, hogy menjek úszni, hiszen minél nagyobb vagyok, annál nagyobb lesz a víz felhajtóereje, de ezt csak most értettem meg, hogy ez mennyire fantasztikus dolog. Nagy bánatomra a Dagály szeptemberben bezár, úgyhogy még ki kell találnom, hogy ősszel hova fogok járni úszni. Erről akartam is csinálni (csináltatni) egy fényképet, ahogyan lebegek a tenger felszínén, de minden igyekezetünk ellenére úgy nézek ki a képeken, mint egy mozgássérült a gyógytornán, pedig én marha kecsesnek és könnyednek éreztem minden mozdulatomat a vízben. (És hogy mit szólt a kislány a tengerhez? Semmit. A kaján kívül nem nagyon érdeklik a dolgok olyan szinten, hogy reagálna rájuk.)

És hát a kaják! A halat egy héten maximum 2-3 alkalommal szabályt most nagyon durván felrúgtam, és kétpofára zabáltam a halat, a rákot, a polipot, a kagylót, a tintahalat, és sem az emésztésemnek nem volt kifogása, sem a kislánynak, sőt, amikor a legdurvább fehérjeterhelés (seafood cocktail előétel után kétszemélyes haltál) után olyan bukfenceket és öklözéseket produkált, hogy úgy éreztem, most kapott csak igazán erőre. A terheskönyv azt írta, hogy ha nagyon durva volt a terhesség elején a tejprobléma, érdemes kísérletezni, hátha javul: a kávéhoz ugyan kecsketejet vettünk (amit Szlovéniában simán árulnak a szupermarketben), de összesen három gombóc full tejszínes csokifagyit is letoltam a hét alatt, és az ég világon semmi bajom nem lett tőle, úgyhogy én most úgy értelmezem, hogy a kislány a “mindent mindennel” fázisában van az étkezésének, és bármi jöhet, csak kaja legyen. (Ezt a posztot félbe is kellett hagynom, mert az írása közben megéheztem.)

Egyébként sokat aludtam, olvastam, sétáltunk nagyokat, az Iphone lépésszámlálója szerint 12 km-eket mentem naponta, ami ahhoz képest, hogy egy munkanapon a hármat nem éri az összmozgásom, elég lendületesnek mondható, még ha ezt nyilván sok-sok árnyékos pihenővel is kell érteni. 2016 legjobb vásárlása egyelőre a leértékelt Nike futócipő, amit most utcára is hordok, és imádom. Voltunk Triesztben, Koperben, a portorozsi sóbányában, Ljubljanában és Bledben is, szóval bár sokat mentünk ide-oda, sok élményt szereztünk, azért pihentünk is.

Meg sokat beszélgettünk is. Nem tudom, hogy ez is azért most történt, mert közeledik a szülés, és mostmár gondolatban is többet foglalkozunk a szülés utáni dolgokkal, mint magával a terhességgel (ami nyilván kettőnk közül engem érint közvetlenebbül), de én úgy érzem, hogy érzelmileg is fontos volt ez a hét, egy csomó mindent meg tudtunk beszélni az érzéseinkről, félelmeinkről. Talán ezért is van, hogy most nincs ilyen nyaralás utáni depresszióm, mert nem a szürke hétköznapokba térünk vissza, hanem valami új vár ránk, amit izgatottan várunk mindketten.

Úgy voltam a Szigettel, hogy a Chemical Brothersre mindenképpen ki akartam menni, a Rihannát nagyon meg akartam nézni, és akkor úgy gondoltam, hogy a többi napot meglátom annak függvényében, hogyan bírom ezt a kettőt.

A Chemical Brotherst megoldotta helyettem az élet: a szakadó eső olyan sártengerré változtatta a fesztivált, amit nem vállaltam be: se a hideghez, se a sárhoz, se a szélhez nem éreztem magamban az erőt, és bármennyire is bánom, hogy nem mentem ki, jól döntöttem, még ha a szívem is szakadt meg, miközben a konyhaablakból hallgattam a koncertet.

Másnap a Rihannán a VIP-ben üldögéltem, majd néztem a koncertből egy kicsit, de olyan botrányosan rossz volt, hogy inkább eljöttem a vége előtt, így legalább könnyedén kaptam taxit is, és 11-re már az ágyamban voltam. Szombaton családilag mentünk ki kocsival, megnéztük a !!!-et, a Sigúr Róst és a Roisin Murphyt, az Iphone szerint összesen 11 km-t gyalogoltam ezen a napon, majd éjjel én vezettem haza! Vasárnap lépni sem tudtam a fáradtságtól, így hétfőn abban biztos voltam, hogy este 8 előtt én nem megyek sehova, a munkaidő után még le is dőltem egy kicsit sziesztázni a tárgyalóba, és csak utána vágtam neki a Szigetnek. Néztem egy kicsit a Chvrchesből, vettem kaját, amit hiába vittem el a VIP-be, ott sem volt egy fia ülőhely sem, így állva ettem meg, mint a lovak, aztán találkoztam ismerősökkel, kezdődött a SIA, amit megnéztünk a 200. sorból, és már akkor láttam, hogy nagyon-nagyon sokan mennek be az A38 sátorba az M83-ra, és nem volt erőm keresztülverekedni magam ezen a tömegen, úgyhogy inkább beálltam a taxisorba, és amikor beültem a taxiba úgy éjfél körül, akkor esett le, hogy négy óra alatt most először sikerült leülnöm a Szigeten.

Szóval egyrészt nagyon fárasztó volt, de pihenőkkel és pisiszünetekkel együtt teljesen jól vállalható és tervezhető volt a Sziget, az alkokolmentes Dreher viszont szerintem egyszerűen szar, a 0,3-astól is fejfájást és gyomorégést lehet kapni, hétfőn inkább már csak ásványvizet ittam inkább. Ezen a képen viszont még gyömbérsört:

És hogy a gyerek hogy bírta a fesztivált? Le se szarta. A kajálások után lelkesen ugrált, ahogyan szokott, hogy jelezze, épségben leért a kaja, egyébként békésen aludt. Azért remélem, hogy Rihanna helyett inkább SIA és Roisin Murphy maradt meg neki szerepmodellként, akik inspirálhatják majd a jövőben! 

Mármint a cukros részével semmi gond, de a TSH és az anti-TPO adataim sajnos nem lettek jók. Az egészet sikerült teljesen szarul szerveznem, azt gondoltam, hogy itthon jól feliszom magam, és szépen odasétálok a rendelőbe vizeletvizsgálatra. Ez kb. egy húszperces séta lett volna, amiről azt gondoltam, hogy jót fog tenni korán reggel, ehelyett remegő kézzel téptem fel az OMV benzinkút ajtaját, mert majdnem becsináltam félúton. Úgyhogy a helyszínen megint csak cseppeket tudtam produkálni, amiben természetesen megint fehérvérsejteket mutatott a labor, de ez már nem is érdekel, én leszek a nő, aki úgy csinálja végig a terhességét, hogy egyszer nem sikerül neki egyetlen vizeletvizsgálat sem. Szóval ez a része érvénytelen lett, a cukros része, meg ahogy vártam, jó. Az endokrinológus viszont erre a vizsgálatra kérte a pajzsmirigykontrollt is.

És annyira emlékszem az érzésre, amikor nézzünk a portugál-magyar meccset az EB-n, és közben megjön az email a 2,7-es értékkel, hogy az milyen eufórikus élmény volt, hogy azt éreztem, hogy lám, minden rendben lesz, megoldottuk ezt a problémát is, és arra az érzésre is emlékezni fogok, hogy milyen volt, amikor ez a 4,1-es becsillagozott érték, a 82-as TPO-val megjött. Szar, kurva szar, a kanapéról nem bírtam felkelni, csak feküdtem ott, hogy dehát én mindent jól csináltam, bevettem a gyógyszert, szedtem a vitamint, jól vagyok, nem hízok, akkor mégis miért nem jók a számaim. A magas TPO-t ugye szelénhiány is okozhatja, és nem kell senkinek sem beütnie a google-ba, elmondom, milyen találatok vannak szelénhiány+terhességre: kis születési súly, bölcsőhalál.

Az endokrinológusom augusztusban ráadásul Kolumbiában volt, így még felhívni sem tudtam, a nőgyógyásszal tudtam konzultálni, aki annyit tudott tenni, hogy a kontrollig hátralévő időben fokozatosan megemelte 50-75-50-75 váltásban az l-tiroxint, illetve 100 mg szelént javasolt. Azt is elmondta, hogy ezek olyan finomhangolások, amiket a terhességek 99%-ban egyáltalán nem is figyelnek, és észrevétlenül maradnak, az esetemben tudunk róla, és tudjuk kezelni, ennek örüljek. Azt is mondta, hogy a bölcsőhalálnak nem lehet tudni az okát, és a szelénhiány is lehet az egyik feltételezett oka, és még sok minden más is. Ettől egy kicsit jobban éreztem magam, hogy legalább egy orvos mondott valamit telefonon, nem pedig a gyakorikérdések, de azért nem voltam nagyon feldobva, amikor mindenki kérdezte, hogy jaj de szép nagy már a hasad, minden rendben? Ilyenkor mégis mit mondjak?

Aztán végre eljutottam az endokrinológushoz is, aki azt mondta, hogy a TSH azért is romolhatott, mert ahogy a gyerek egyre nagyobb, egyre több mindent von el tőlem, és hogy jól tettük, hogy megemeltük a 75-re az adagot, a 30. heti ultrahangon meg kell nézni, hogy minden oké-e a gyerekkel, és ha igen, akkor 100-ra kell tovább emelni az adagot, de ez valahogy hatással lehet a gyerek szívére, ezért kell hozzá az ultrahangos ellenőrzés, hogy biztos minden oké. Ezt a részét nem pontosan értettem, erre majd rákérdezek a szülészorvosnál is, hogy itt mi van a gyerek szívével. A TPO-ra azt mondta, hogy ne izéljek már, a 80 egyáltalán nem számít magasnak, ő ezres meg tízezres nagyságrendű betegeket szokott kezelni, a 80 nem oké, szedjek rá szelént, D-vitamint, meg a kismamavitamint mindennap, és javulni fog. Na ez most megint jó, mert közben az orvos meg a védőnő azt mondta, hogy 20.hét után már ne szedjek vitamint vagy hogy max heti 2-szer szedjem. Mindegy, most akkor megint szedem naponta, legalább ezzel is úgy érzem, hogy teszek valamit. Szeptember 1-jén megyünk a dokihoz, akkor fogjuk látni megint a gyereket, mondhatjuk, hogy eléggé várom.