34. hét, most nem történik semmi

Amilyen sűrűek voltak az elmúlt hetek, állandóan orvoshoz, védőnőhöz, szülésfelkészítőre kellett menni, most nincs semmi, amit kicsit furcsállok is, hozzászoktam már, hogy hetente legalább egy orvoshoz vagy vérvételre el kell mennem. Hogy ne legyen hiányérzetem, a gyerek leendő gyerekorvosával kellett találkoznom, hogy bepecsételjen a terheskönyvembe, meg adott egy névjegyet, hogy milyen számon hívjam fel, ha majd megszületett a gyerek és szükség van rá. De inkább írjak emailt, sőt, állítólag ő már emailben is kap értesítőt az önkormányzattól a gyermekáldásról, le vagyok nyűgözve.

Most a 36. hétig viszont nincs semmi, akkor kell majd menni az utolsó nagy laborra, aminek az eredményével megyek majd az endokrinológushoz, meg az aneszteziológiai felvételemre a kórházba.

A nagy változás az életemben, hogy októbertől már csak heti kétszer járok be dolgozni, egy napot itthonról dolgozom, két napot pedig “pihenek”. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, és én is azt képzeltem, hogy márpedig én leszek a nő, aki az irodából megy majd szülni (mint a terhesjógán az egyik lány), de egyszerűen nem sikerült a szeptembert sem abszolválni, péntekre már úgy néztem ki, mint egy élőhalott, végigásítoztam az értekezleteket.

Hol volt a terhességnek az a ragyogó, energiától duzzadó időszaka, amiről mindenhol írnak? Nekem az totál kimaradt. A kollégám szerint nyáron volt egy időszak, amikor nagyon jól néztem ki, de ez szerintem inkább azzal volt összefüggésben, hogy mindennap már 9-kor az igazak álmát aludtam, most meg heti kétszer akkor végzek jógán, másnap meg kelnem kéne 7-kor. Szóval átgondoltam, és arra jutottam, hogy ez nekem nem éri meg, és októberben kiveszem a maradék szabadságomat, november 1-től pedig táppénzre megyek, akár szégyen, akár nem.

Addig meg nincs semmi: heti kétszer járok jógázni, és igyekszem nagyokat sétálni, amikor van rá lehetőségem, és tessék, máris érzem, hogy pihentebb, erősebb, koncentráltabb vagyok, mint amikor szeptemberben heti hat napot kellett talpon lennem (a szombati szülésfelkészítő felért egy durvább munkanappal) - szóval szerintem ez egy mindenkinek (nekem, a gyereknek, a munkahelyemnek) megfelelőbb felállás. Különösebb tüneteim sincsenek, a kezem elég sokat zsibbad, csinálom szorgalmasan a jógán tanult kéztornát, de még így is nagyon lapátkezű vagyok, volt már olyan reggel, hogy nem tudtam lenyomni a telefonomon az ébresztőt.

A gyerek nagyon-nagyon sokat mozog, a legváltozatosabb helyeken tapintom ki egy-egy testrészét, könyököt, fejet, hátat és lábat egyaránt éreztem már mindenhol, úgyhogy most úgy veszem ki, hogy ide-oda forog, éreztem már tök lent is a fejét, és  azt is, hogy megint itt van a köldököm felett. Néha a gyomromba is beakasztotta a lábát, az nem volt annyira jó érzés, mert nagyon durván feljött a savam, és az is biztos, hogy a gyerek, a teli has és a teli tüdő az sehogyan sem fér el bennem, így kajálások után mindig van egy kis pihegés, és háton sem tudok már feküdni, csak oldalfekvésben kapok rendesen levegőt, pár héttel ezelőtt még értetlenül néztem a jógaoktatóra, hogy miért szajkózza, hogy tilos a hátonfekvés, hát mostmár értem. Azt mondják, az jó dolog, hogy ilyen sokat mozog, és ne aggódjak,  hogy még nem fordult be, majd ha készen áll a szülésre, akkor majd leforog. Így legyen.

A lakást elkezdtük átalakítani, ami nagyon fura érzés, a terhesség eddig egy ilyen átmeneti állapot volt, amiben kis változásokkal, de élhettem az eddigi életemet, most meg hirtelen elkezdett változni az életterünk. Jövő héten jön a védőnő, majd megkonzultáljuk, hogy szerinte hova kerüljön a bölcső meg a pelenkázó.