“Nagyon sokat puhult a méhszáj múlt hét óta, egy ujjamat könnyedén át tudom fúrni, és akkor most átfúrok még egyet, ez lehet hogy fájni fog és vérzést is tapasztal majd” - mondta az orvos, de egyáltalán nem fájt és nem is véreztem. A dúla azt mondta, hogy ez nem feltétlenül rossz, nincs két egyforma terhesség, azért mert nem fájt és nem véreztem, még lehet, hogy sikerrel járt a tágítás (amitől a beindulást reméljük). Inkább legyek büszke arra, hogy a masszázs, a jóga, az étterem, a séta, a fürdő, az ananász na és persze a kislány és én összehoztuk egy hétvége alatt ezt az egy ujjnyi tágulást, hát elindult kifelé, örüljek neki.

Szóval újabb vizsgálaton voltunk, ezúttal a Péterfyben: a vizsgálattal kezdtük, utána feltettek egy ctg gépre, majd ultrahang is volt. Ez három különböző, de egyenként is icipici szobában zajlott, Rolandnak a folyosón kellett várnia, ahol viszont két ember nem fért el egymás mellett: tényleg kicsi a Péterfy!

A ctg most is rendben volt, amennyiben a gyerek kóla hatására bukfencezett, erre reagált a méhem, de spontán méhtevékenységet továbbra sem mutatok. Itt a ctg-szobában hárman ülnek egyszerre, az egyik nő, akivel a liftben is együtt jöttünk, hatalmasakat fújtatott, és hatalmas sinusgörbéi voltak, meg is dícsérték, hogy jó erős jóslói vannak. Irigykedve néztem rá.

Az ultrahangon pedig azt láttuk, hogy az áramlás továbbra is jó, magzatvíz még van egy kicsi, viszont a méhlepény elég meszes. Erre a két napra még megteszi, de nekem ez volt a döntő abban, hogy elfogadtam azt, hogy a gyereket ki kell szedni és kész.

Eredetileg vasárnap este mentem volna szülésbeindító masszázsra, de a dúlának közbejött egy váratlan szülés (teljesen paff voltam, úgy volt, hogy én mondhatom le az időpontot, ha beindul a szülésem, arról nem volt szó, hogy neki lehet szülése!), így hétfőn ötkor vágtunk neki újra. A kislány már rutinosan feküdt a keze alá, utána pedig egész este rugdosott és feszített, de pénteken erősebb “görcsöket” éreztem (igaz, akkor mozgással és fűszeres étellel is rásegítettem a vérbőségre), most éjszaka kétszer ki kellett mennem ugyan, de közel sem volt olyan vészes a fájdalom, mint a hétvégén - vagy hozzászoktam, vagy fáradtabb vagyok már annál, hogy ébren tudjon tartani.

Jelen állás szerint kedd este fél 8-ra megyek be a Róbertbe, ahol az orvosom felteszi a ballont, ami reményeink szerint segíti a tágulást és beindítja a fájásokat. Ezt az ügyeletes szülésznő ellenőrzi majd, és amikor eljött az idő, szól a választott szülésznőmnek, hogy jöhet be. Ha nem történik semmi, akkor szerda reggel fél hétkor burkot repesztenek, és ha ekkor sem történik semmi, akkor oxitocinnal segítenek rá a fájásokra. A szülésznőm azt is javasolta, hogy igyam meg a bábakoktélt, hátha mindez elkerülhető lesz, a ricinust mindenesetre megvettük hozzá.

Volt egy hetem rá, hogy fejben elfogadtjam a ballont, kicsit megnyugvás is, hogy nem kell tovább várni (a semmire), szerdán már tutira lesz gyereksírás. Az is jó, hogy én pakolhatom össze a kórházi táskát, hogy nem fog váratlanul érni a szülés indulása, hogy fel tudok rá készülni fejben. Valamiért az volt a legfőbb parám ezekben az utolsó hetekben, hogy éhesen és kialvatlanul kell nekivágnom a szülésnek, és azért nem fog sikerülni, mert eléhezem.

Egy történet ma mindenesetre véget ér, egy másik pedig elkezdődik. Erre a blogra még megírom majd a szülés történetét, aztán jöhet a babablog.