32. hét, minden a legnagyobb rendben

Kezdem a két legfontosabbal: beállt a tsh-m, és a szemész a tizes dioptria ellenére engedélyezte a természetes szülést. A többi csak apróság.

Voltam megint vérvételen: a tsh beállt 1 és 2 közé, és a TPO is csökkent, úgyhogy mostmár a tudomány jelenlegi állása szerint is alkalmas vagyok a teherbeesésre, hahaha. Az endokrinológus azt mondta, hogy ez nagyon jó jel, még az is lehet, hogy a szüléssel minden helyre fog állni, és talán tényleg csak a szelénhiány okozta az egész felfordulást, azt és a D-vitamint szedjem tovább, és akkor nem kellett emelni a pajzsmirigyhormon adagomon, viszont felírt egy olyan gyógyszert, amiből van 75-ös kiszerelés, mert mostanában az a legnagyobb first world problémám, hogy korán reggel félálomban miniatűr tablettákat kell félbetörnöm. Ami még talán segíthetett: a gyógyszert én korábban a kávéval és a narancslével együtt vettem be reggel, majd fél órával később ráreggeliztem, most viszont beveszem félálomban, és vagy visszaalszom félórára, vagy a zuhannyal kezdek, és csak félóra múlva fordulok rá a kávéra, de az éhgyomrot most akkor betű szerint veszem. A másik, hogy határozottan érzem, hogy jobb a közérzetem a mozgástól, és most nem akarom túldimenzionálni a heti két jógát és az esti alkalmankénti sétákat, de attól még jobban érzem magamat tőlük. És akkor hivatalosan is abbahagytam a terhesvitamin szedését a 30. hét után.

A szívritmusos leletnek és a gyerek jó súlyának (1,5 kiló) örült ugyan az endokrinológus, de ragaszkodott hozzá, hogy legközelebbi találkozásunkra vigyek egy biometriát is, azaz részletes számokat arról, hogy mekkora a gyerek. A szülészorvos azt mondta, hogy erre azért van szükség, mert azt akarja hallani, hogy diszproporcinális fejlődés nem merül fel, és akkor most erről adott is egy részletes leletet, ezzel, és a 36. heti vérvétel eredményeivel, ahol ismét nézünk tsh-t meg tpot kell majd visszamennem az endokrinológushoz valamikor októberben.

Voltam szemésznél is, arra emlékeztem, hogy szemüvegben kell menni, arra sajnos nem, hogy pupillatágítás lesz, és két órán keresztül nem nagyon fogok látni. Mindegy, hazáig el tudtam botorkálni, olyan volt, mint egy szörnyűséges másnap, amikor nagyon-nagyon bánt a fény, itthon lehúzott redőnyökkel meghallgattam egy podcastot, aztán már minden rendben is volt. A lényeg, hogy a szemfenekem rendben van, úgyhogy nincs akadálya a természetes szülésnek, de a szemész mondta, hogy ha szeretném, akkor azt is írhatja a leletre, hogy csak császár, tízes dioptriánál senki sem gyanakodna. Mondtam, hogy én szeretném megpróbálni a természetes szülést, ha rajtam múlik. Ha mégis császár lesz, akkor legyen úgy, hogy nem rajtam múlt.

A szülésfelkészítőn néztünk egyébként egy filmet a szülésről, én mondjuk edzésben vagyok, mert már Cannes-ban végignéztem egy filmet, amiben egyszercsak premier plánban mutattak egy szülést szőröstül-bőrüstül mindenestül, de szegény apukákat sajnáltam azért. A szülésznő azt mondta, azért hasznos nekik, hogy tudják, hogy ez mennyi és milyen jellegű kiabálással jár, ne ott ijedjenek meg attól, hogy a kedvesüket szenvedni látják. Hát jó. A film egyébként nyilván nagyon torokszorító volt olyan szempontból, hogy mégiscsak három kisbaba született meg benne, ami annak ellenére felfoghatatlan csoda, hogy én is nevelgetek itt magamban egyet. De történetesen sajnos nagyon-nagyon csúnya osztrák emberek vajúdtak többnyire meztelenül, és nagyon-nagyon közelről mutatta őket a kamera, ez azért segített távolságot tartani a filmtől. Érdekes, most hogy már ennyire közel van a szülés, még mindig nem rémít meg a gondolata, tudom, hogy fájni fog meg minden, de valahogy mégis úgy van a fejemben, mint egy nagyon nehezen kivitelezett találkozás egy emberrel, akire már mindennél jobban kíváncsi vagyok.

Az orvosnál volt megint ultrahang, megint láttuk a gyereket, akiről továbbra is annyit tudunk, hogy hosszúlábú és nagyfejű, és megint csak annyit láttunk az arcából, ami tovább igazolta, hogy ez bizony az én orrom. Azon egy kicsit aggódtam, hogy mindig a haskörforgata a legkisebb, de az orvos azt mondta, hogy egyrészt a fejnek és a hasnak ilyenkor kell összeérnie fejlődésben, ami egyrészt most nagyjából megtörtént, másrészt ez csak annyit tesz, hogy ez egy magas vékony gyerek lesz, amin nincs semmi csodálkozni való, 1900 gramm, ez is teljesen korának megfelelő.

Viszont nem fordult még be, de nem is full keresztben fekszik már, hanem elindult lefelé, teljesen átlósan van most, aminek azért is örültem, mert ez az első olyan anyai megérzésem, ami bevált, ugyanis meg voltam róla győződve a mozgása alapján, hogy érzem, hogy hol a feje, hol a feneke, sőt egyszer még azt is mondtam a Rolandnak, hogy olyan érzésem van, mintha a keresztbetett lábait váltogatná, erre nem úgy fekszik pont az ultrahangon is? Ha a 36. héten sincs még befordulva, akkor elkezdhetünk aggódni, meg csípőkörzéseket csinálni, addig meg várunk türelemmel, hogy oda forogjon, ahova kell.

Ja, és vateráztam egy babakocsit kemény 50 ezer forintért, 3 in 1 Peg Perego, mert ez az egy márka fér be a liftünkbe. Nem a legújabb modell, de teljesen jó állapotban van, tök kulturált emberektől vettük át - Egerben, így egy jó egri kirándulással is összekötöttük a vásárlást, vicces volt úgy hazaautózni, hogy egy a hátsó ülésre be volt kötve egy autósülés, egy mózeskosár, a csomagtartóban meg egy összecsukott váz volt.

A babakocsi felhozatalt egyébként a Brendonban teszteltük, ahol egy nagyon segítőkész eladó volt a segítségünkre abban, hogy vagy nagyon könnyű babakocsira van szükségünk, amit fel tudok cipelni 24 lépcsőfokon, vagy nagyon keskenyre, ami befér a liftünkbe, és ennek a keresztmetszete lett a Peg Perego, ami bolti áron 250 körül mozog, plusz kiegészítők (autós adapter, stb), szóval az 50 ezres vaterabiznisszel egyelőre az évszázad üzletét csináltam meg.