A hétvégén szülőszobavizitre megyünk, aztán meg a Főzdefesztre!

Röhögtek rajtam a kollégáim, amikor így búcsúztam tőlük a céges sörözésen, de attól még pontosan ez volt a hétvégém. Szombaton egy “Születés hete egy napban” rendezvény volt a Róbert Károlyban, úgyhogy azt gondoltam, hogy ez lesz a jó alkalom arra, hogy megnézzük a szülőszobát és a családi szobát. Rosszul hittem.

A program szerint tízkor, délben és kettőkör tartottak volna szülőszoba-körbevezetést, mi a delest céloztuk volna be, de pechünkre pont akkor bejött egy rendkívüli császármetszés, így a körbevezetés elmaradt. Tökre értem, hogy előfordul az ilyen, de az őszintén meglepett, hogy nem voltak erre olyan értelemben felkészülve, hogy az egyáltalán nem volt kitalálva, hogy mit fognak csinálni helyette. Leszámítva, hogy egy angyali mosolyú férfi, “szülni jó!” feliratú trikóban percenként be akart terelni egy intimtorna vagy egy hordozókendő-előadásra, de ezek engem egyáltalán nem érdekeltek, én a családi szobát és a műtőt akartam volna megnézni, hogy mégis mit adnak ezért a sok pénzért. Végül sokadik lepattanásra csak akadt egy szülésznő, aki megadta a számát, hogy hívjam fel, és akkor tart egy privát körbevezetést, szóval összességében nekem ez a nyílt nap ilyen sok emberrel és termékbemutatóval összekötve egyáltalán nem volt hasznos, vagy csak fejben vagyok még túlságosan távol a szüléstől. Roland viszont végignézett egy kisfilmet a babaúszásról, és egészen megrészegült tőle, illetve arra mégiscsak jó volt ez a kórházlátogatás, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a szülés gondolatához, mert aztán este sokat beszélgettünk róla, kik a szereplők, mit csinálnak, meddig tart, ilyesmikről, és többek között azt is elmondtam neki, hogyha császár vagy más miatt nem tudják a gyereket rám rakni, akkor ő kapja meg, és akkor neki kell félmeztelenre vetkőznie, hogy a bőrkontaktus megtörténjen.

Végül az eső miatt nem szombaton mentünk ki a Főzdefesztre, hanem vasárnap, de hiába röhögnek a munkatársaim, én tökre jól éreztem magam akkor is, ha nem ihattam. Jó volt kocsmázni úgy is, hogy nem tudtam közben inni, a szociális része hiányzik igazán, hogy beüljünk valahova, és dumáljunk, amire mostanában azért van kevés lehetőség, mert elég korán elálmosodom. A Főzdefesztre viszont fényes nappal mentünk ki, felkutattuk az alkoholmentes gyömbérsört áruló Gyömbírt, sajnos az Ikkona már ki volt fosztva az alkoholmentes söreiből (ők egyébként is 0,5-ös söröket árulnak), de így is fényévekre voltam az eddigi Soproni Radler - Gösser vonaltól. A legrosszabb egyértelműen a Soproni Zero Maxx, annak az egyetlen hozzáadott értéke, hogy üvegből vagy dobozból tényleg olyan érzés, mintha egy rendes sört innál, de az íze egyébként rettenetes. Ez mondjuk nem tartott vissza a múltkor sem az n13-ban, hogy hármat is megigyak belőle, magával ragadott a sörözés lehetősége. A citromos Gössert korábban is szerettem, az alkoholmentes verziónak klasszik limonádé íze van, ezt a fantasztikus Todd Terjén kóstoltam, ezekhez képest tényleg új életminőséget jelentett a Gyömbír. Roland viszont poharazott rendesen, és hazafelé esett le, hogy mégsem volt olyan hasztalan ez a kórházas látogatás, mert ha összeakadó nyelvvel is, de arról kezdett magyarázni a taxiban, hogy alig várja már, hogy félmeztelenül rátegyék a gyereket. Meg végülis mit akarok: kaptunk a goodbye package-ben egy kiscipőt és egy kissapkát is, szóval már a gyerek első ruhái is megvannak!