99%, hogy lány

A címben ellőttem a szpojlert: bár az anyai megérzésem, és minden népi babona alapján teljesen biztos voltam benne, hogy fiút várok, így a 12. heti tippet sem akartam elhinni, hogy lánynak tűnik, de mostmár egyértelmű, hogy bizony kislányunk lesz. November 15-re vagyok kiírva, ez már a terheskönyvembe is be van pecsételve, noha az orvos hozzátette: a nők 5%-a szül azon a napon, amire ki van írva.

De kezdjük az elején: odamentünk 2-re a G1 intézetbe, ahol közölték, hogy korán jöttünk, mert 15:20-ra van időpontunk. Ezt csak azért írom le, hogy mindenki értse, hogy a kismama elbutulásnak milyen egyértelmű tünetei vannak: egy időpontot nem tudok megjegyezni. Ez volt a kisebbik gond, mert addig lementünk a Stelázsiba kajálni, de közben már meglengették, hogy a doktornőnek szülése van, úgyhogy lehet, hogy le fogja mondani az időpontot. Így is lett, nagyjából egy órával később hívtak, hogy jöjjünk vissza 18:20-ra.

Visszamentünk, és hát ahogy várható volt, óriási volt a torlódás, egymás hegyén-hátán feküdtek a kismamák, vérvétel, vérnyomásmérés, fizetés, új időpontkeresés, minden volt, engem a falhoz állítottak, hogy itt várjak a vérnyomásmérésre, el sem mozdultam onnan, úgyhogy alig találtak meg, amikor a váróban kerestek, hogy hol vagyok már, hogy megmérjék a vérnyomásom. A Roland közben el is késett, majd amikor teljesen leizzadva megérkezett a viszonylag elegáns rendelőbe, akkor megkérdezte, hogy "Le kell vennni a cipőt?", és ezen a poénon én annyira ideges lettem, hogy nekem, akinek, 100 fölé is ritkán megy a vérnyomása, sikerült összehoznom egy 130-at, ami most be is került a terheskönyvembe. Ezt csak azért írom le, hogy mindenki értse, hogy mitől harapósak kismamák.

Mindegy, a lényeg, hogy láttuk megint a gyereket, aki megint hatalmasat nőtt a legutóbbi vizsgálat óta, nagyon sokat forgott, integetett, kalimpált a lábaival, és alig sikerült lefényképezni, mert folyamatosan elmozgott, így a fotó is eléggé horrorisztikusra sikerült róla. De megint lenyűgözött, hogy milyen nagy, milyen sok mindent csinál már, és mennyire semmit sem érzek én mindebből. És ahogy az elején írtam is: egyértelmű lett, hogy kislány, semmi fiúra utaló jelet nem látnak, és azt ebben a korban már igencsak muszáj lenne. Ettől most egy kicsit meg is ijedtem, mert kicsit tartok attól, egy rám hasonlító kis ördögfióka lesz, de erre még van időm lelkileg felkészülni.

Megnyugtattak azzal kapcsolatban, hogy mostmár 73 kilóra fogytam, hogy ne aggódjak, a gyerek nő és szépen fejlődik, örüljek, hogy feléli a tartalékaimat, aminek örülök, de tényleg egyáltalán nem látszik, hogy terhes vagyok, határozottan kisebb is vagyok, mint a terhességem legelején, amikor rohamosan hízni kezdtem. Mindenesetre vicces, hogy ha valaki kérdezi, hogy mennyit híztál, akkor azt tudom mondani, hogy egyelőre 5 kilót fogytam.

A szülésről beszélgettünk még főleg, hogy hol kivel, mikor, milyen körülmények között, melyik intézményben, milyen lehetőségeim vannak. A Róbert Károlyban pont most szombaton van Születés Hete, amiben van szülőszoba megtekintés és hasonló izgalmas rendezvények, meg az Istvános szülésznővel is felvettem a kapcsolatot, hozzá a június 27-i héten megyek majd vissza. Van már időpontom a második genetikai ultrahangra is, személyes sikeremnek élem meg, hogy ezúttal sikerült bejutnom Elekes Tiborhoz!

Most a lányneveket és a zsákszámra kapott terhesruhákat válogatom, úgyhogy most éppen minden nagyon jó. Az ultrahang vizsgálatok mindig nagyon feldobnak, ha tehetném, hetente járnék, olyan jó mindig látni, hogy miket csinál éppen odabent. Plusz korábban volt olyan félelmem, hogy nagyon picik a lábai, de úgy láttam ez eleinte természetes, most viszont már egész jó volt a fej-test-láb aránya, amitől megint egy fokkal nyugodtabb vagyok.

Ja, és a 91. napról szóló igazolást is megkaptuk, úgyhogy dőlhet hozzánk a pénz családi adókedvezmény formájában. (Vagyis egyelőre a szülésig csak hozzám.)