Volt egy kis kavarodás a 12. heti genetikai ultrahang körül, mert volt egy kis elszámolás, de végül bejutottunk a Rózsakert Medial Centerbe, ha nem is Elekes Tiborhoz, hanem egy másik orvoshoz (ez később fontos lesz). A 9. heti ultrahang után egy kicsit jobb kedvem lett, beavattam a barátnőimet, elmondtuk pár embernek, már lehetett gondolkodni, tervezgetni. De aztán ahogy távolodtunk az első találkozástól, úgy kerített hatalmába a következő körös pánik, hogy mi lesz, ha valami nincs rendben a babával. Mindenki megszenvedte ezeket a napokat, Roland is, a munkahelyem is, tényleg szörnyű idegállapotban voltam, mindenre ugrottam, és folyamatosan nagyon rossz kedvű voltam. Méghogy a kismamaság folyamatos angyali sugárzás! Egy nagy fenét!

Pont egy pénteki napra kaptunk időpontot, én már hétfőtől síkideg voltam. Az előtte lévő éjszakán pedig olyan rémálmom volt, amit le sem írok, mert minél hamarabb el akarom felejteni, de tudom, hogy úgysem fogom, mindenesetre alig pár óra alvást sikerült összehoznom. Ideges voltam, tettem-vettem a lakásban, topogtam, morogtam, hergeltem magam.

A Rózsakertben nagyon kedvesek voltak, a pultnál csináltak rólam egy fotót, hogy az asszisztens, aki a vizsgálóba kísér, megismerjen majd. Mi a kombinált tesztet kértük, ez egy vérvételből és egy részletes ultrahangból áll, előbb a véremet vették le (ide egyedül mentem), hogy megnézzék, milyen olyan anyag van benne, ami esetleg arra utalhat, hogy valami fejlődési rendellenessége van a gyereknek, illetve én kértem egy olyan vizsgálatot is, ami a terhességi magasvérnyomás betegségre ad egy előrejelzést. Utána ismét a folyosón kellett várakozni lábrázva, majd jött egy újabb asszisztens, aki bekísért minket a vizsgálóba, ide már Roland is jöhetett. Az asszisztens felvette az adatokat, majd jött a szonográfus hölgy, aki egyrészt nagyon-nagyon kedves volt, másrészt nagyon-nagyon alapos.

Az első megkönnyebbülés az volt, hogy a gyerek megvan, él, ver a szíve és minden oké vele. Ekkor már két olyan vérvételen voltam túl, ahol kiderült, hogy a vérvétel az mindig vizeletvizsgálatot is jelent, úgyhogy telire töltött hólyaggal érkeztem meg a Rózsakertbe is, ahol viszont egyáltalán nem kellett vizeletet adnom, így a kb egyórás vizsgálat alatt viszont kétszer is ki kellett mennem pisilni, de ez nem volt promléma, mert néha  úgyis fel kellett ébreszteni az el-elalvó gyereket, sétával, köhögéssel vagy ugrálással.

A szonográfus kb 50 dolgot nézett meg a gyereken, mindegyikről elmondta, hogy mit jelent, és folyamatosan dícsért, hogy ez is milyen jó, hú ez is tankönyvi adat, jaj de szép nagy lába van, milyen nagy orrcsontja van. A nyaki redőt is viszonylag hamar megmérte, mi 12. héten voltunk és 1,1 és 1,3 lett, azt mondta 3 alatt minden jó, 13. héten még a 2 is simán jónak számít. Szóval itt megvolt az első megkönnyebbülés, valami szívsövénybillentyű vagy mi volt az egyetlen nehéz feladat, az istennek nem akart úgy fordulni a gyerek, hogy ezt meg lehessen nézni, pedig még csokit is adtak, hogy felébresszem, amikor elszenderedett.

Aztán úgy 45 perc után bejött egy fapofa orvos, aki átnézte és validálta a tündér szonográfus adatait, megnézte ezt az egy hiányzó dolgot, és mindezt néma csendben tette. Amikor kérdeztem, hogy mondana valamit arról, hogy jól sikerült-e a vizsgálat, akkor képes volt azt felelni, hogy “A vizsgálat sikerülhet jól akkor is, ha beteg a gyerek. Itt most nem ez a helyzet.” És kb ebben a sztilóban nyomta végig, úgyhogy amikor az ügyfélelégedettségi kérdőívet kellett kitöltenem, akkor szemrebbenés nélkül beírtam, hogy soha semmilyen formában nem szeretnék ezzel az orvossal még egyszer találkozni. Roland szerint nagyon félnek a perektől, azért nem mernek semmi biztatót mondani, de annak ellenére, hogy “jól sikerült a vizsgálat”, csak azt volt képes mondani, hogy ez csak 75% bizonyosság, és a vérvétel eredményei csak hétfőre lesznek meg, és azzal együtt van meg a 95% valószínűség, és hogy “ha hétfőn emailt kap, akkor tegye el emlékbe, ha telefonálunk, akkor megbeszéljük a továbbiakat.” Amikor visszakérdeztem, hogy milyen továbbiakat? A nagytűs vizsgálatot? Akkor leállt értetlenkedni, hogy nem tudja, milyen nagytűs vizsgálatra gondolok, de nem, nem azt beszéljük meg, hanem a továbbiakat. Majd adott egy kb 20 oldalas zárójelentést, és egy DVD-t, mi meg úgy kóvályogtunk el a kocsihoz, mint akit fejbevertek, és csak ott mertem megkérdezni Rolandot, hogy “De akkor örülünk, nem?”

És akkor ott a parkolóban kezdtünk el egy kicsit örülni, hogy akkor hé, a gyerek megvan, feje, keze, lába mindene oké, egészségesnek, mozgékonynak és aktívnak tűnik és ezen a vizsgálaton lánynak mondták, ami enyhén szólva hidegzuhanyként ért, mert én a rosszullétek hiánya miatt meg voltam róla győződve, hogy tutin fiú a gyermek.

Egyébként soha többet nem megyek pénteken semmilyen vizsgálatra, az egész hétvégét hazavágja, hogy rettegve várom a hétfőt, aznap pedig rettegve frissítgetem az emailjeimet, és minden ismeretlen számról érkező hívásnál összeszorult a gyomrom, hogy biztosan a Rózsakertből hívnak “a továbbiak” miatt. Hétfőn elég későn, fél hat körül jött meg az eredmény, amiben alacsony kockázatúnak lettem sorolva, elég jó számokkal, aztán szerdán megjött annak a terhességi magasvérnyomásnak is az eredménye, ami szintél alacsony kockázatú lett. Szóval már hivatalosan is lehetett örülni, és részemről vigyorogva utazni Cannes-ba.

Úgyhogy itt jött el az a pont, ahol végre be lehetett avatni egy kicsit tágabb kört is, vettem terhesruhákat is, mert eddigre már egy darab nadrágom és egy darab szoknyám maradt csak, amibe belefértem. Elsősorban leggingseket akartam venni meg ruhákat, de a Vörösmarty téri H&M elég szűkös készlettel dolgozik, végül egy farmert vettünk, aminek nem örültem annyira, mert én nem nagyon szoktam farmert hordani, de most hat hónapon át ez lesz a sorsom.

Egy terhes nőt állandóan az orvosok vizsgálnak. A 9. héten kaptunk a nőgyógyásztól két papírt, egyet a háziorvosnak, egyet a védőnőnek kellett leadni. A védőnőről elsőre lepattantam, oda nem lehet csak úgy besétálni, időpontot kell foglalni, amit nekem csak egy hét múlvára adtak, így terheskönyvem is csak egy héttel később lett. Ez csak azért lényeges elem, mert a fogalmatlan háziorvos enélkül sajnos  teljesen felesleges elem a rendszerben, egy beutalót nem tud adni, olyan szinten fogalma sincs arról, hogy milyen vizsgálatok szükségesek. A kérdés jogos: mi szükség van akkor a háziorvosra a terhesgondozásban? Amennyire én látom, az égvilágon semmi, engem a háziorvosom még csak akadályozott az ellátásban, ráadásul hetente kellett hozzá járni a köhögő-prüszkölő betegek közé, igaz, a terheseket soron kívül kiszolgálják. (Ez azért van, mert hivatalosan fent kellene tartania fix időpontokat a terhesgondozásra, amikor csak kismamák lennének a folyosón, de mivel nem tart fenn, ezért hív be soron kívül.)

A védőnő viszont másodszorra kifejezetten kedves és szimpatikus volt, rajta látszik, hogy az a foglalkozása, hogy minden egyes nap stresszelő terhes kismamák idióta kérdéseire válaszolgat türelmesen. Azt mondják, örüljek ennek, egy jó védőnő és egy seggfej orvos még mindig jobb felállás, mintha fordítva lenne, hiszen a védőnő az életünk része lesz a gyerek kétéves koráig, az orvos meg tényleg csak arra kell, hogy a terheskönyvben lévő utasításokat kövesse. (Már ha sikerül neki: nekem eddig egyszer rossz beutalót adott, egyszer pedig rossz oldalra pecsételt a könyvben, a hangnemről, amit megüt velem szemben, arról pedig inkább nem beszélek.)

Ami szintén fontos, és nekem senki sem mondta: a védőnő mindig nézi a vizeletet is, hogy van-e benne fehérje vagy cukor, úgyhogy mindig úgy kell érkezni, hogy tudjunk vizeletmintát adni. Én jókislányként indulás előtt pisiltem otthon, így alig valamit tudtam magamból kipréselni, de szerencsére elég volt, csak ha tudom, akkor úgy készülök. Ugyanígy jártam az első trimeszteri vérvételen is, aminek ugyan vérvétel a neve, de kurvára vér- és vizeletvételt jelent, úgy kérdezték, hogy hoztam-e vizeletet, mintha ezt nekem bárhonnan is, de tudnom kéne.

A védőnő adott mindenféle kiadványt, Roland is kapott Apa-füzetet.

Még januárban voltam egy teljes kivizsgáláson, aminek az eredményét februárban kaptam meg, és ott volt rajta, hogy pajzsmirigy-hormonszintem (TSH) pont a határértéken van. Ekkor azt is hittem, hogy hát akkor ezért nem voltam terhes Berlinben, és hogy akkor ezzel kell valamit kezdeni. Csakhogy mire elkezdtem volna foglalkozni az egésszel, pont terherbe is estem, így azzal a súlyosbítással kellett nekiállni a kezelésnek, hogy közben már terhes vagyok.

Az első időszak iszonyatos stresszfaktorát ez nem könnyítette meg, hiszen elolvastam az interneten, hogy mit is jelent a terhesség idején a pajzsmirigy-alulműködés: vetélési kockázatot. Szóval el lehet képzelni milyen idegállapotban voltam, folyamatos rémálmok gyötörtek, rendszeresen felriadtam éjszaka, és aztán nem tudtam visszaaludni, mert folyamatosan járt az agyam.

Előbb a nőgyógyász írt fel nekem napi fél szem L-tiroxint, majd amikor már lett terheskönyvem, védőnőm és háziorvosom is, akkor ők is beletették magukat és az álláspontjukat a közösbe, ami természetesen folyamatos ellentmondásban volt. Ráadásul az első trimeszteri vérvételemen ismét nem lett túl jó a TSH szintem, de továbbra is csak a felső határtéken, úgyhogy felkerestem végre egy endokrinológust, aki óriási szerencsémre nemcsak endrokrinológus, de történetesen szülész-nőgyógyász is. Vele egyeztetve emeltük meg az adagot napi egy tablettára, rendelt pajzsmirigyultrahangot, és nyugtatott meg, hogy ha sikerült teherbe esnem és eddig nem vetéltem el, akkor elvileg további gondot nem jelenthet az alulműködés, de azért jó lenne javítani a TSH számaimon. És ettől ha egy nagyon picit is, de határozottan jobban éreztem magam, azóta is szedem a gyógyszert és várom a következő vérvételt, ahol reményeim szerint már jobbak lesznek a számaim. Az egyetlen nehézség, hogy a gyógyszert éhgyomorra kell bevenni, és fél órával később ráenni, de három hónap alatt mostmár tökre hozzászoktam a reggelihez, még ha korábban ez egyáltalán nem volt a reggeli rutinom része.

Az én számításaim szerint a 8. héten jártunk már, amikor végre elmentünk az orvoshoz. Két barátnőm is nála szült, így én is őt választottam, és egyelőre nem bántam meg. Az orvoshoz már rengeteg kérdéssel érkeztünk, de még előttünk állt a pillanat, amitől nagyon tartottam, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy valami probléma van. Rolandot is felkészítettem, hogy ez az első vizsgálat még hüvelyi ultrahang lesz, hogy ne lepődjön meg, és hogy igyekezzen a fejemhez állni, de végül hasi ultrahanggal próbálkoztunk először, és ott volt feketén-fehéren a gyerek, 9 hetesen. Megvolt mindene, ami ilyenkor szükséges, és már a szívhangját is hallhattuk, ami pont olyan, mint amilyen a filmekben, nagyon megható és emlékezetes, én is teljesen elérzékenyültem. Kaptunk róla egy fényképet is, de csak fotópapírra, ami évek múlva el fog halványulni, úgyhogy megkérték az apukát, hogy fényképezze le a kijelzőt, aki ugyan lefényképezte, de később azért el kellett neki magyarázni, hogy pontosan mi is látható a képen.

És hogy hogyan lehetséges a 9. hét?  Igazság szerint ez egy február 25-i fogamzást jelent, ami egyrészt simán lehetséges, másrészt nekem azok a napok tényleg annyira egybefolynak, és annyira a munkára koncentráltam, hogy egyszerűen fogalmam sincs, hogy azon kívül mi is történt velem.

Én úgy mentem el február elején Berlinbe, hogy teljesen biztos voltam abban, hogy terhes vagyok. Késett a menstruációm, éreztem a reggeli rosszullétet, fáradékony voltam. Aztán egyszercsak mégis megjött, úgyhogy kicsit szomorú voltam, de nem annyira foglalkoztam a dologgal, mert közben ellopták a pénztárcámat a reptérre menet, megtalálták a pénztárcámat egy albán büfé kukájában, meg Oscar-díjat is nyert Saul fia, szóval legközelebb úgy március közepén tértem magamhoz, amikor egyszercsak belázasodtam, pontosabban hőemelkedésem lett, stabil 37,0 levertséggel, bágyadtsággal. Sosem szoktam lázas lenni, úgyhogy ekkor először gondoltam rá, hogy hú, nem lehet, hogy terhes vagyok? Mint minden rendes ember ilyenkor, ütöttem a google-ba, hogy koraterhesség és hőemelkedés, és meg is találtam a vonatkozó linkeket miszerint ez egyértelmű velejárója lehet a beágyazódásnak, úgyhogy inkább nem vettem be gyógyszert, hanem ágyban és alvással töltöttem a március 15-i hosszú hétvégét.

Aztán amikor nem jött meg, akkor vettem két terhességi tesztet, hátha az egyik nem működik majd. Jól tettem, mert ugyan megvolt a két csík, de a második nagyon halvány volt. Úgyhogy egy egész napot kellett várnom, amikor másnap reggel csináltam egy újabb próbát, amin ugyanolyan halványan, de ott volt a második csík. Ekkor elmentünk venni egy harmadik (másfajta) tesztet, amin keresztnek kellett látszania, ezen a függőleges vonal nagyon erősen látszott, a vízszintes viszont megintcsak nagyon halvány volt, de azt írta a használati utasítás, hogy ha van függőleges, akkor az egyértelműen pozitív. Hát tényleg ilyen nehéz egy normálisan működő tesztet gyártani?

Úgyhogy gyorsan vettünk terhesvitamint, amiről kiderült, hogy már a teherbesés szándékától kezdve szedhettem volna, és felhívtam az orvost, aki három hét múlvára adott időpontot, így elkezdődött egy pokoli időszak, amikor még egyáltalán nem mertem magamat beleélni semmibe, de azért elkezdtem odafigyelni a kajára, elhagytam a délutáni és esti kávét, és a bulizást is igyekeztem feltűnésmentesen hanyagolni, ami elég nehéz volt. 

De a legnehezebb része mégis az volt, hogy semmilyen terhességi tünetet nem produkáltam. Elmaradt a menstruációm, fájdalmasan feszültek a melleim és nagyon éles lett a szaglásom, de egyetlen egyszer sem émelyegtem, nem volt hányingerem, így egyszer sem hánytam, nem szédültem, nem fájt a fejem, a fáradékonyságom pedig egyenes következménye volt a kávézás csökkenésének, soha nem éreztem olyan fáradtságot, hogy el tudnék aludni napközben, simán csak este aludtam el hamarabb. Ettől viszont iszonyatosan stresszeltem, hogy mindez biztos azért van, mert valami nincs rendben a terhesség körül, és ezért nem émelygek, stb egyáltalán.

Az emberek mindig meg szokták kérdezni, hogy hogyan mondtam el a Rolandnak, de valójában nem mondtam neki semmit, mert kb. a vécéajtón dörömbölt, hogy na mi lesz már. Az élet szép és emlékezetes pillanatai egy pisis pálca és egy vécékagyló fölött történnek ám!