12.hét: mostantól hivatalos

Volt egy kis kavarodás a 12. heti genetikai ultrahang körül, mert volt egy kis elszámolás, de végül bejutottunk a Rózsakert Medial Centerbe, ha nem is Elekes Tiborhoz, hanem egy másik orvoshoz (ez később fontos lesz). A 9. heti ultrahang után egy kicsit jobb kedvem lett, beavattam a barátnőimet, elmondtuk pár embernek, már lehetett gondolkodni, tervezgetni. De aztán ahogy távolodtunk az első találkozástól, úgy kerített hatalmába a következő körös pánik, hogy mi lesz, ha valami nincs rendben a babával. Mindenki megszenvedte ezeket a napokat, Roland is, a munkahelyem is, tényleg szörnyű idegállapotban voltam, mindenre ugrottam, és folyamatosan nagyon rossz kedvű voltam. Méghogy a kismamaság folyamatos angyali sugárzás! Egy nagy fenét!

Pont egy pénteki napra kaptunk időpontot, én már hétfőtől síkideg voltam. Az előtte lévő éjszakán pedig olyan rémálmom volt, amit le sem írok, mert minél hamarabb el akarom felejteni, de tudom, hogy úgysem fogom, mindenesetre alig pár óra alvást sikerült összehoznom. Ideges voltam, tettem-vettem a lakásban, topogtam, morogtam, hergeltem magam.

A Rózsakertben nagyon kedvesek voltak, a pultnál csináltak rólam egy fotót, hogy az asszisztens, aki a vizsgálóba kísér, megismerjen majd. Mi a kombinált tesztet kértük, ez egy vérvételből és egy részletes ultrahangból áll, előbb a véremet vették le (ide egyedül mentem), hogy megnézzék, milyen olyan anyag van benne, ami esetleg arra utalhat, hogy valami fejlődési rendellenessége van a gyereknek, illetve én kértem egy olyan vizsgálatot is, ami a terhességi magasvérnyomás betegségre ad egy előrejelzést. Utána ismét a folyosón kellett várakozni lábrázva, majd jött egy újabb asszisztens, aki bekísért minket a vizsgálóba, ide már Roland is jöhetett. Az asszisztens felvette az adatokat, majd jött a szonográfus hölgy, aki egyrészt nagyon-nagyon kedves volt, másrészt nagyon-nagyon alapos.

Az első megkönnyebbülés az volt, hogy a gyerek megvan, él, ver a szíve és minden oké vele. Ekkor már két olyan vérvételen voltam túl, ahol kiderült, hogy a vérvétel az mindig vizeletvizsgálatot is jelent, úgyhogy telire töltött hólyaggal érkeztem meg a Rózsakertbe is, ahol viszont egyáltalán nem kellett vizeletet adnom, így a kb egyórás vizsgálat alatt viszont kétszer is ki kellett mennem pisilni, de ez nem volt promléma, mert néha  úgyis fel kellett ébreszteni az el-elalvó gyereket, sétával, köhögéssel vagy ugrálással.

A szonográfus kb 50 dolgot nézett meg a gyereken, mindegyikről elmondta, hogy mit jelent, és folyamatosan dícsért, hogy ez is milyen jó, hú ez is tankönyvi adat, jaj de szép nagy lába van, milyen nagy orrcsontja van. A nyaki redőt is viszonylag hamar megmérte, mi 12. héten voltunk és 1,1 és 1,3 lett, azt mondta 3 alatt minden jó, 13. héten még a 2 is simán jónak számít. Szóval itt megvolt az első megkönnyebbülés, valami szívsövénybillentyű vagy mi volt az egyetlen nehéz feladat, az istennek nem akart úgy fordulni a gyerek, hogy ezt meg lehessen nézni, pedig még csokit is adtak, hogy felébresszem, amikor elszenderedett.

Aztán úgy 45 perc után bejött egy fapofa orvos, aki átnézte és validálta a tündér szonográfus adatait, megnézte ezt az egy hiányzó dolgot, és mindezt néma csendben tette. Amikor kérdeztem, hogy mondana valamit arról, hogy jól sikerült-e a vizsgálat, akkor képes volt azt felelni, hogy “A vizsgálat sikerülhet jól akkor is, ha beteg a gyerek. Itt most nem ez a helyzet.” És kb ebben a sztilóban nyomta végig, úgyhogy amikor az ügyfélelégedettségi kérdőívet kellett kitöltenem, akkor szemrebbenés nélkül beírtam, hogy soha semmilyen formában nem szeretnék ezzel az orvossal még egyszer találkozni. Roland szerint nagyon félnek a perektől, azért nem mernek semmi biztatót mondani, de annak ellenére, hogy “jól sikerült a vizsgálat”, csak azt volt képes mondani, hogy ez csak 75% bizonyosság, és a vérvétel eredményei csak hétfőre lesznek meg, és azzal együtt van meg a 95% valószínűség, és hogy “ha hétfőn emailt kap, akkor tegye el emlékbe, ha telefonálunk, akkor megbeszéljük a továbbiakat.” Amikor visszakérdeztem, hogy milyen továbbiakat? A nagytűs vizsgálatot? Akkor leállt értetlenkedni, hogy nem tudja, milyen nagytűs vizsgálatra gondolok, de nem, nem azt beszéljük meg, hanem a továbbiakat. Majd adott egy kb 20 oldalas zárójelentést, és egy DVD-t, mi meg úgy kóvályogtunk el a kocsihoz, mint akit fejbevertek, és csak ott mertem megkérdezni Rolandot, hogy “De akkor örülünk, nem?”

És akkor ott a parkolóban kezdtünk el egy kicsit örülni, hogy akkor hé, a gyerek megvan, feje, keze, lába mindene oké, egészségesnek, mozgékonynak és aktívnak tűnik és ezen a vizsgálaton lánynak mondták, ami enyhén szólva hidegzuhanyként ért, mert én a rosszullétek hiánya miatt meg voltam róla győződve, hogy tutin fiú a gyermek.

Egyébként soha többet nem megyek pénteken semmilyen vizsgálatra, az egész hétvégét hazavágja, hogy rettegve várom a hétfőt, aznap pedig rettegve frissítgetem az emailjeimet, és minden ismeretlen számról érkező hívásnál összeszorult a gyomrom, hogy biztosan a Rózsakertből hívnak “a továbbiak” miatt. Hétfőn elég későn, fél hat körül jött meg az eredmény, amiben alacsony kockázatúnak lettem sorolva, elég jó számokkal, aztán szerdán megjött annak a terhességi magasvérnyomásnak is az eredménye, ami szintél alacsony kockázatú lett. Szóval már hivatalosan is lehetett örülni, és részemről vigyorogva utazni Cannes-ba.

Úgyhogy itt jött el az a pont, ahol végre be lehetett avatni egy kicsit tágabb kört is, vettem terhesruhákat is, mert eddigre már egy darab nadrágom és egy darab szoknyám maradt csak, amibe belefértem. Elsősorban leggingseket akartam venni meg ruhákat, de a Vörösmarty téri H&M elég szűkös készlettel dolgozik, végül egy farmert vettünk, aminek nem örültem annyira, mert én nem nagyon szoktam farmert hordani, de most hat hónapon át ez lesz a sorsom.